2025.11. 24.

Merkantil Bank Liga: Vasas – Honvéd

Merkantil Bank Liga: Vasas – Honvéd

Ezt a párosítást jövőre már az NB1-es előzetesek között fogom megírni, ámbár nagyon régen volt ilyen szoros az NB2 élbolya, mint idén! A 29 pontos vasast és a 26 pontos Honvédot három jó formában lévő csapat követi! Ebből a Csákvár talán nem rendelkezik élvonalbeli ambíciókkal, de a megtáltosodott Kecskemét és a masszív Mezőkövesd mindenképpen! Éppen ezért fontos a három pont megszerzése ma, ezen a meccsen!

  • A két klub történelmi rivalizálása miatt a mérkőzés nem csupán három pontról szól: a szurkolók számára presztízskérdés, hogy ki uralja a fővárosi futballt az NB II-ben. A Vasas hazai pályán eddig magabiztos teljesítményt nyújtott, és a támadójátékukra építve próbálják majd megtörni a Honvéd szervezett védekezését. A Honvéd viszont az elmúlt fordulókban stabilan szerepelt, és bár voltak váratlan vereségeik, mostanra újra lendületbe jöttek, így komoly kihívást jelenthetnek Angyalföldön. A meccs légköre különösen feszült, hiszen a két szurkolótábor már napokkal korábban készül a rangadóra, és a találkozó hangulata garantáltan NB I-es szintet idéz majd. Várható a Honvéd-szurkolók megjelenése és szervezett szurkolása! Ebben jobbak, mint a Vasas-hívők, ezzek kvázi hazai hangulatot teremtenek majd az Illovszky stadionban. 
  • Egy kifejezetten kiegyenlített, taktikai csata várható, ahol a középpálya uralása döntheti el a mérkőzést. A Vasas győzelme esetén komoly lépést tehet a feljutás felé, míg a Honvéd sikerével teljesen nyílttá válna a bajnoki versenyfutás. Talán mindkét csapat gondolhatja azt, hogy ez lehet az a meccs, ahol egy pont is érték. Van esélye a döntetlennek!

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Vasas – Honvéd
Döntetlen | 3.25 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-11-24 19:27:34
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.24. 20:00
Vasas - Honvéd
1. félidő - 1X2
Döntetlen
2.13 1 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2130
bazsi411@gmail.com 2025-11-24 13:18:56
A fordulóban volt 3X-es meccs, 3 vendég és csak 1 hazai. Ráadásul 2 gg és 1 overes meccs volt. Ma is nyer a Vasas, de kapnak is. Megy is le az odds a hazaira.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.24. 20:00
Vasas - Honvéd
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.45 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 345
Laszlo20048 2025-11-24 12:35:14
Most nézem, hogy a Vasas már nagyon régen kapott gólt 7 meccs! Előtte pont a Mezőkövesdtől. Szerintem ezek után a Kövesd megint betalál., és a Vasas is.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.24. 20:00
Vasas - Honvéd
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.15 1 - 2
Tét 500
Nyeremény 1075
UltrasKispest 2025-11-24 08:57:02
Várható a Honvéd-szurkolók megjelenése és szervezett szurkolása?? Hol és mikor nem várható? Már a hazai jegyek nagy részét is felvásárolták bajtársaim

további tippjeink a Foci világából