2025.09. 22.

Merkantil Bank Liga: Vasas – Mezőkövesd

Merkantil Bank Liga: Vasas – Mezőkövesd

Hat meccs után a 12 ponttal 4. helyen álló Vasas hazai körülmények között fogadja a 13 pontos Mezőkövesd csapatát. A hazai pálya előnye a Vasas mellett szól, de a Mezőkövesd már többször bizonyította, hogy idegenben is veszélyes tud lenni.

  • A Vasas hazai pályán dominálni fog, legalábbis akar majd. A labdabirtoklásban biztosan fölényben lesznek, folyamatos labdajáratással a kreatív középpályásaik részvételével próbálnak meg helyzeteket kialakítani majd, várhatóan nyomást helyeznek majd a Mezőkövesdre. A Vasasnál figyelni kell a rutinos támadókra, akik képesek egy-egy villanással eldönteni a meccset. Az angyalföldi gárda nagyon jó formában van az utóbbi öt meccsen csak a Karcag elleni vereség csúszott be, a többi négy meccset megnyerték. Legutóbb Kozármislenyben nyertek 4-0 arányban. A Mezőkövesd kontrajátékra helyezkedik majd be, főleg a gyors szélsőiknek és fiatal-, tehetséges támadóinak köszönhetően. Pintér Ádám 23 éves 3 gólt lőtt Szalai József pedig 22 esztendős és 4 találatnál jár.
  • Az NB2 most nagyon kiegyenlített. Az első hét csapat csupán 3 pont különbséggel helyezkedik el. Nyilván a Karcag, a Csákvár és talán a Szeged nem fog beleszólni a feljutási harcba, de a Honvéd, a Vasas mellett nagyon is ott van a Kecskemét és a Mezőkövesd is! Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezen négy csapatból kerül ki a két feljutó. A mai meccsen nagyon fontos a győzelem mindkét csapatnak és az egy pont nem lenne igazán senkinek sem jó. Ámbár a Mezőkövesd idegenben a Vasas ellen még a döntetlennel is kiegyezhet majd. A hazai pálya előnye és minimális minőségi fölény alapján Vasas-győzelemre kell számítani, ezért 1,85-öt adnak.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Vasas – Mezőkövesd
Vasas nyer | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-09-22 22:19:29
azért nem volt ez olyan sima :D
zsoma88 2025-09-22 19:40:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.22. 20:00
Vasas - Mezőkövesd
1X2
Vasas
2.03 4 - 3
Tét 1000
Nyeremény 2030
Ronnie 2025-09-22 19:09:23
Vasas győz + gg 5,00 az Oddsrakétával.
Ronnie 2025-09-22 23:04:13
100 (száz) forinttal tettem. :D
eden12 2025-09-22 19:04:27
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.22. 20:00
Vasas - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.61 4 - 3
Tét 100
Nyeremény 161
Niké 2025-09-22 15:06:48
Remèlem tévedsz mert a Honvéd kezd elkényelmesedni a jó rajtja után és ahhoz megmaradjon a küzdés náluk ma egy Matyó siker kellene.
Csàkvàr vagy Szeged nem akar feljutni,jól kezdtek de semmi több.
Talán a rosszul rajtolt Soroksàr mindkét csapatot maga mögé utasítja a vègelszàmolàsnàl.
Niké 2025-09-22 15:08:15
Nàlam idén ez a Honvéd és a Matyók látszanak a legjobbnak,bár a Kecskemèt még bekavarhat.
Vasas megtartja tagságát!
tomi65 2025-09-22 11:09:57
Gólok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.22. 21:15
Valur - Breidablik
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.33 1 - 1
2025.09.22. 20:00
Vasas - Mezőkövesd
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.09 4 - 3
Eredő odds 2.78
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2780

további tippjeink a Foci világából

A bajnoki cím legfőbb esélyese a Honvéd, hazai pályán fogadja a stabil középcsapat Videotont. Mindkét gárda része a magyar futball gazdag múltjának, de az talán nem vita kérdése, hogy a Kispest Honvédnak van nagyobb és dicsőbb múltja! És most, nagyon helyesen, visszavették a rendes nevüket is!
A bajnoki cím legfőbb esélyese a Honvéd, hazai pályán fogadja a stabil középcsapat Videotont. Mindkét gárda része a magyar futball gazdag múltjának, de az talán nem vita kérdése, hogy a Kispest Honvédnak van nagyobb és dicsőbb múltja! És most, nagyon helyesen, visszavették a rendes nevüket is!