2025.10. 27.

NB2: Budafok - Soroksár

NB2: Budafok - Soroksár

A hétfői napra is jut magyar a klubfutballból, az NB2 mai játéknapján a Budafok hazai körülmények között fogadja a Sorosksár csapatát. A vendégek számítanak esélyesebbnek, de a hazai pálya és a tévés közvetítés extra motivációt adhat a Budafoknak.

  • A találkozót a Promontor utcai stadionban játsszák, és a két csapat formája alapján izgalmas, kiélezett párharcra van kilátás. A tabellán a Soroksár jelenleg a 9. helyen áll 12 ponttal, míg a Budafok a 15. pozíciót foglalja el 9 ponttal. A Budafok legutóbbi öt bajnokiján két döntetlent, két vereséget és egy győzelmet ért el, míg a Soroksár három győzelemmel és két vereséggel zárta ugyanezt az időszakot. A statisztikák és a fogadóirodák előrejelzései szerint a Soroksár győzelme a legvalószínűbb kimenetel, de a Budafok hazai pályán már okozott meglepetéseket, például a Tiszakécske elleni idegenbeli győzelmük is mutatja, hogy képesek váratlanul jól teljesíteni. Ráadásul
  • A várakozások szerint taktikus, fizikailag kemény mérkőzésre számíthatunk, ahol a Soroksár dominálhat, de a Budafok hazai közönsége és a tévés reflektorfény extra motivációt jelenthet. Mindkét csapat jó esélyekkel betalál majd.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Budafok - Soroksár
Mindkét csapat szerez gólt | 1.62 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2025-10-27 20:09:55
Ma egyik csapat sem szerez gólt!
Tönkrement a villágítás és elmarad a rangadó.
Ronnie 2025-10-27 16:00:03
Mészöly Géza vs. Lipcsei Peti, összecsap a két edzőgéniusz!
Niké 2025-10-27 20:10:47
A két gigász harca miatt eldurrant a villágítás!😅
Ronnie 2025-10-27 21:28:09
Tapintható volt köztük a feszültség! Szikrázott a levegő! :D
Szerencse, hogy nem a Szeged vagy más csapat utazott 2-szer 200 km-t, csak a nulláson kellett átgurulni a Duna felett.

további tippjeink a Foci világából

Ezt a párosítást jövőre már az NB1-es előzetesek között fogom megírni, ámbár nagyon régen volt ilyen szoros az NB2 élbolya, mint idén! A 29 pontos vasast és a 26 pontos Honvédot három jó formában lévő csapat követi! Ebből a Csákvár talán nem rendelkezik élvonalbeli ambíciókkal, de a megtáltosodott Kecskemét és a masszív Mezőkövesd mindenképpen! Éppen ezért fontos a három pont megszerzése ma, ezen a meccsen!
Ezt a párosítást jövőre már az NB1-es előzetesek között fogom megírni, ámbár nagyon régen volt ilyen szoros az NB2 élbolya, mint idén! A 29 pontos vasast és a 26 pontos Honvédot három jó formában lévő csapat követi! Ebből a Csákvár talán nem rendelkezik élvonalbeli ambíciókkal, de a megtáltosodott Kecskemét és a masszív Mezőkövesd mindenképpen! Éppen ezért fontos a három pont megszerzése ma, ezen a meccsen!