A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában a feljutásra esélyes Honvéd hazai környezetben fogadja a szintén remek formát mutató Csákvár csapatát. A Honvédnál legutóbb már becsúszott egy vereség Ajkán, viszont a Csákvár még veretlen!
- A Honvéd villámrajtot vett az új szezonban: három mérkőzésen három győzelem, 6–0-ás gólkülönbség, ám legutóbb váratlan vereséget szenvedtek Ajkán. Ezt a döccenőt én sokkal inkább egy múlandó bakinak tudnám be, mint figyelmeztetésnek! Feczkó Tamás vezetőedző csapata jól szervezett, gyors támadásokat vezet, és több játékos is gólerős formát mutat. A Szamosi–Csontos–Zuigeber trió különösen eredményesen kezdett fejenként két-két találattal. A kopasz mester elsősorban a védelmet tette rendbe, a Honvéd most már masszív hátsó alakzattal, ezzel együtt eredményes támadási hatékonysággal rendelkezik és ez a kettő egyben alkotja a feljutásra esélyes elegyet. De nem férnek nagyon bele az Ajka-féle bakik! A Bozsik Arénában minden bizonnyal egy végletekig motivált és győzelemre éhes csapat fut ki a pályára, de nehéz dolguk lesz a Csákvár ellenében!
- A Csákvár nagyon hasonlít az ellenfeleit a 8-as pályán meglepő úszóhoz, akire senki sem számít, és mire felkelti a figyelmet már komoly előnyt dolgoz ki magának a versenyben. A komoly előny egyelőre nem behozhatatlan, de mindenképpen figyelemre méltó a veretlenség négy mérkőzés után! Ráadásul komoly ellenfelekkel szemben is pontot-pontokat tudtak szerezni! A Vasast 4–1-re ütötték ki, majd a BVSC ellen 2–0-ra nyertek, majd a Videoton ellen is pontot szereztek, legutóbb pedig a Budafokot verték magabiztosan 2-0 arányban. A fejér megyei gárda remekül védekezik, magas taktikai fegyelmezettség jellemzi őket, a megszerzett labdákkal pedig villámgyorsan épülnek fel ellentámadásba! A támadósorban több játékos is képes váratlan megoldásokra. Magyar Zsolt a középpálya lendületét adja, négy gólt szerzett már, a keret rendelkezik több rutinos, idősebb labdarúgóval, akik magabiztosságot adnak az együttesnek. Simon András 35-, Szakály Dénes 37-, míg Barancskai Roland 33 éves. A csapat lendületes, és bár kevesebb figyelmet kap, eddig minden ellenfelét meglepte!
- Egy remek mérkőzésre van kilátás, ahol a Honvéd esélyesebb, de a Csákvár eddig mutatott játéka alapján egyáltalán nem szabad leírni őket! A gólváltásra jó esély mutatkozik!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Honvéd - Csákvár
Hazai és igen