Sokak szerint egy igazi rangadó lesz az NB2 eheti fordulójának zárómérkőzésén, hiszen a tavalyi kieső Kecskemét az évek óta a feljutást hajszoló-, már-már NB1-es szintű játékosállománnyal rendelkező Vasast fogadja. Lássuk csak mire mennek egymással!
- A Vasas háza táján a tavalyi kudarc után ismét a feljutást célozták meg és ismét, szinte teljes, újratervezés következett. Elküldték a nagy reményekkel hívott Pintér Attilát és leigazolták az előző idény sikeredzőjét, NB2-es szinten természetesen, a Kazincbarcikát feljuttató Erős Gábort. Erős erős tisztogatással kezdett, minden olyan játékost elküldött, aki nem illett bele az elképzelésébe, még akkor is, ha alapvetően jó képességű játékosokról volt szó. Elég csak Szánthó Regő és Berecz Zsombor nevét megemlíteni. Majd ezután teljes erőbedobással kezdte a gárdát a saját arculatára formázni. A rajt előtt azt nyilatkozta, az amúgy rendkívül szimpatikus szakember, hogy nagyon jó úton van a csapat és önbizalommal telve várják a bajnoki rajtot, a szurkolók pedig már az NB1-ről álmodtak. Az álomból aztán 37 perc alatt rémálom lett a nyitófordulóban, hiszen a vendég Csákvár ennyi idő alatt rámolt be hármat Kiss Ágoston kapujába. Erre még mindketten rálőttek egyet-egyet és így a végeredmény hatalmas meglepetésre 1-4 lett. A meccs után Erős Gábor csalódottan értékelt és megfogadta, hogy minden olyan labdarúgót, aki nem teszi oda magát száz százalékosan, azonnal kipenderít a csapatból. Így utaznak ma Kecskemétre, ahol az NB1-ből kieső KTE vár rájuk.
- A Kecskemétnél most megtették azt, amit annak idején Szabó Istvánnal nem, miszerint a kudarcok-, lásd kiesés, után is kitartottak Gera Zoltán mellett. Nem tudom ennek a döntésnek mi lehetett a háttere, de biztos vagyok benne, hogy az egykori zseniális futballista Gerzson nem húzza ki a szezont végig a kispadon. Az NB2 sokkal fizikálisabb, sokkal küzdelmesebb, mint az élvonal. Itt sokkal kevesebb a technikás, kreatív megoldás és az ötletes jó játék. AZ NB1-es kiesés után a szakvezetés és Gera Zoltán is úgy nyilatkozott, hogy szeretnék egyben tartani a keretet és megcélozni az azonnali visszajutást, de ez nem sikerült, minden valamirevaló magyar játékosra igény mutatkozott az MLSZ magyar szabálya miatt, így a lilák jelentősen meggyengültek. Elment az összes légiós, hiszen ők nem játszhatnak az NB2-ben (Tófol Montiel, Driton Camaj, Michael López és Mihajlo Meszhi.) Távoztak a kölcsönjátékosok (Botka Endre, Pászka Lóránd és Katona Bálint), mind visszatértek a Ferencvároshoz. A jobb képességű magyarok az MLSZ-szabálya miatt mind az NB1-be igazoltak. Így tett a kapus Kersák Roland, a bal oldali védő Zeke Márió, a korábbi NB II-es gólkirály Lukács Dániel, a szélső Májer Milán, valamint a jobb oldali védőként és középpályásként is bevethető Nagy Krisztián is. Zsótér Donát pedig nem hosszabbított. Az érkezési oldalon egy csomó huszonéveinek elején járó futballista érkezett. Gera, mint említettem klasszis játékos volt, nekem is nagy kedvencem volt, de edzőnek nem jó. Az U21-es válogatottal nem jutott ki egyetlen nagy tornára sem, 2024-ben nem tudta az élvonalba juttatni a Vasast, majd az előző idényben nem sikerült benntartania az NB I-ben KTE-t. Kiváncsi vagyok, hogy mire megy egy ilyen nehéz helyzetben!
- A két gárda között komoly különbség van, azt gondolom, hogy a Vasas valóban ott lesz az élmezőnyben, hogy végre-valahára feljusson az élvonalba, míg a kecskemétiek örülhetnek, ha nem esnek ki. Ma pedig sima vendéggyőzelmet várok nagyon komoly szorzóért!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Kecskemét - Vasas
Igen és több, mint 2,5