2018.09. 12.

Visszavág-e a DC United a Minnesotának?

Az MLS-ben a válogatott mérkőzések alatt is megy/ment a bajnokság. Magyar idő szerint ma éjszaka a Wayne Rooney-val felálló DC United a Minnesotát fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

DC United - Minnesota

  • Wayne Rooney megérkezése óta exponenciálisan ível felfelé a DC United formája és már a play-off hely sincsen elérhetetlen távolságban. Sokkal nehezebb helyzetben van a Minnesota, amely egyrészt öt találkozó óta nyeretlen, másrészt pedig szinte semmi esélye nincsen már a rájátszásba bejutni. Mindkét oldalon sok a hiányzó. A hazaiaknál ennek az oka elsősorban a válogatottbeli szereplés. Emiatt nem léphet pályára Stieber Zoltán sem, aki a finnek ellen kezdő volt a magyar válogatottban. A vendégeknél főként a sérülések játszanak közre abban, hogy a vezetőedző nem küldheti pályára a legjobb kezdő tizenegyét, de eltiltottak is vannak. A Minnesota nemcsak, hogy a legutóbbi öt meccsén csupán egyetlen pontot szerzett, de az elmúlt két alkalommal gólt sem lőtt. Önbizalomra csupán az adhat okot vendégoldalon, hogy júliusban 4-0-ra kiütötték, az akkor még igen csak vihar-vert Unitedet. Azt gondolom, hogy Rooney vezetésével annyira összeálltak már a fővárosiak, hogy a szerényen teljesítő Minnesotát gond nélkül felülmúlják odahaza.

 

A Tippmixpro ajánlatából:

  • DC United – Minnesota: 1x2: - DC United, odds:1,50

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából