2026.03. 09.

NAPI DUPLÁZÓ! Három ponttal gazdagodhat a Trabzonspor

NAPI DUPLÁZÓ! Három ponttal gazdagodhat a Trabzonspor

A Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő Trabzonspor a kiesés szélén álló Kayserispor otthonába látogat hétfőn, a mérkőzést 18 órai kezdettel rendezik meg a Török Szuperliga (Süper Lig) 25. fordulójában.

Egymás ellen

  • A hétfői mérkőzés lesz a két csapat 57. találkozója. A Kayserispor 11 meccset nyert meg, 12 döntetlennel végződött, a fennmaradó 33 pedig a Trabzonspor győzelmével ért véget.
  • A Trabzonspor 4-0-ra nyert hazai pályán a csapatok októberi bajnokiján, Okay Yokuslu (12’), Felipe Augusto (53’), Olekszandr Zubkov (56’) és Paul Onuachu (90+5) góljaival.
  • Az elmúlt 10 egymás elleni mérkőzésen – minden versenysorozatot figyelembe véve – 5-ször diadalmaskodott a trabzoni, 2-szer a kayseri gárda.
  • A vendégcsapat az utolsó 10 bajnoki fellépésén veretlen maradt hétfői riválisa otthonában, 7 alkalommal mindhárom pontot elvitte.
  • Az előző szezonban egyikük sem bírt a másik fölé kerekedni, Kayseriben 0-0-s, Trabzonban 2-2-es döntetlen született.


Idén leáldozik az „Anatóliai csillagoknak”?

  • A Kayserispor tavaly a tabella 13. helyén végzett a Süper Ligben. Az „Anatóliai csillagoknak” becézett együttest azonban a mostani szezonban komolyan fenyegeti a kiesés veszélye. A gárda az elmúlt 10 bajnokin aratott egyetlen győzelemmel – 5 döntetlen és 4 vereség mellett – nem tett túl nagy lépést az élvonalbeli tagság megőrzése irányába az utóbbi hetekben... A kayseriek az utolsó előtti, 17. helyről várták a 25. fordulót, két pontra a biztonságtól.
  • A Kayserispor 2026 elején zsinórban négy meccsen nem szerzett pontot, a Göztepe elleni 0-0-s idegenbeli döntetlen szakította meg a vereségsorozatot február közepén. Ezután hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Antalyaspor csapatát, majd újabb gól nélküli iksz következett a Genclerbirligi otthonában.
  • Az „Anatóliai csillagok” 24 mérkőzésen 20 pontot szereztek, mindössze 3 győzelemmel, 11 döntetlennel és 10 vereséggel. Problémáik nagy része a gyenge védekezésből fakad, amit jól mutat a 43 kapott gól. Ennél többször csak a tökutolsó és gyakorlatilag már kiesett Fatih Karagümrük kapitulált a mezőnyben. Ráadásul a kayseri gárdáé a liga leggyengébb támadósora, amely csupán 18 találatig jutott.
  • Szurkolóik a hazai pálya erejében sem igazán bízhatnak, a Kadir Has Stadionban 11 bajnokiból 2-t nyert meg a csapat, 3 döntetlen, 6 vereség és 8:23-as gólkülönbség mellett. Az Antalyaspor (1-0) elleni győzelem előtt ebben az évben a Kocaelispor (1-2) és a Basaksehir (0-3) is elvitte innen mindhárom pontot.
  • A Kayserispor vezetőedzője, Muhammed Türkmen továbbra sem számíthat a középpályás Abdulsamet Burak (8/0/0) játékára, akit eltiltottak a fogadási szabályok megsértése miatt. Poszttársa szintén régóta hiányzó játékos: Yigit Celtik (1/0/0) egy súlyos térdsérülésből lábadozik. A francia védő Lionel Carole (20/0/0) és az iráni hátvéd Majid Hosseini (3/0/0) részvétele ugyancsak sérülés miatt kétséges ezen a mérkőzésen, bevetésükre csekély az esély.

A Kayserispor lehetséges kezdőcsapata: Bayazit – Brenet, Guler, Denswil, Civelek – Ait Bennasser, Benes – Makarov, Csalov, Mane – Cardoso.
 

Története egyik legjobb szezonját futja a Trabzonspor

  • Az isztambuli gigászok után legsikeresebb török klub, a Trabzonspor a múlt szezonban csak a csalódást keltő hetedik helyen végzett, ráadásul a nemzeti kupától is elütötte a Galatasaray. A „Fekete-tengeri vihar” így nem léphetett ki az európai színtérre. Idén azonban magabiztosan tartja a harmadik helyet a bajnokságban, és a múlt héten, a Basaksehir elleni 4-2-es idegenbeli sikerrel a Török Kupa-győzelem felé is nagy lépést tett.
  • A hétszeres bajnok Trabzonspor története egyik legjobb szezonját futja, az első 24 mérkőzés után a 3. helyen állt. Ez a pozíció a következő szezonban selejtezőt ér az Európa-ligában, de a Bajnokok Ligája kvalifikációs meccsétől is csupán három pont választja el a csapatot.
  • A trabzoni gárda 15 meccset nyert meg a Süper Ligben, ezzel ugyanannyi győzelemmel büszkélkedhet, mint a 2. helyezett Fenerbahce, és csak a listavezető Galatasaray aratott többet, 18-at. A „Fekete-tengeri vihar” aligha lesz bajnok az idén – lemaradása 7 pont volt a forduló előtt a Galatával szemben –, de a BL-be még bejuthat.
  • A vendégcsapat az elmúlt 10 tétmeccséből 8-at megnyert, és az utolsó 4 bajnokiján is 3 győzelmet aratott. A Karagümrük (3-1, otthon) és a Gaziantep (2-1, idegenben) elleni sikerek előtt a Fenerbahce győzte le hazai pályán, 2-3-ra.
  • A Trabzonspor 15 meccset nyert meg a Süper Ligben, 6 döntetlen, 3 vereség és 48:28-as gólkülönbség mellett. A trabzoni csapat a liga harmadik legjobb támadómérlegével büszkélkedhet.
  • A „Fekete-tengeri vihar” vendégként sem elveszett – övé a harmadik legjobb ide vonatkozó mérleg –, 8 meccset nyert meg a saját stadionján kívül, 2 iksz és 2 vereség mellett, miközben 24 gólt lőtt és 16-ot kapott. A gárda otthonától távol négy mérkőzés óta veretlen: a Gaziantep (1-2), a Samsunspor (0-3), az Antalyaspor (1-1) és a Kocaelispor (1-2) sem tudta legyőzni az idén.
  • A Tranbzonspor vezetőedzője, Fatih Tekke csak a szokásos hiányzókkal kell, hogy számoljon. A vendégcsapatban a középpályás Tim Jabol-Folcarelli (21/0/3) továbbra sem játszhat térdproblémája miatt, ami csapata utolsó két mérkőzésének kihagyására is kényszerítette. Poszttársa Edin Visca (9/0/0) november óta nem léphet pályára lábsérülése miatt.

A Trabzonspor lehetséges kezdőcsapata: Onana – Batagov, Nwaiwu, Savic – Eskihellac, Bouchouar – Inao Oulai, Tufan – Onuachu, Felipe Augusto, Muci

 

Öt fő szempont

  1. A kiesés ellen küzdő Kayserispor a második legrosszabb hazai mérleggel rendelkezik, 6 vereséget szenvedett – ennél csak egy csapat kapott ki többször az otthonában.
  2. A Bajnokok Ligája-szereplésért harcoló Trabzonspor nyerte meg a legtöbb idegenbeli mérkőzést ebben a szezonban (8).
  3. A Kayserispor csapata átlagosan 2,09 gólt kapott hazai mérkőzésein a Süper Ligben, a Trabzonspor 3 szerzett találatot átlagol idegenben.
  4. A Trabzonspornak 13 egymást követő Süper Lig-mérkőzése volt, amelyeken legalább egy gólt sikerült szereznie.
  5. A Kayserispor szerezte a legkevesebb gólt hazai pályán (8), miközben a második legtöbbet kapta (23). A Trabzonspor 24 találatánál csak egy csapat szerzett többet idegenben.

Mire fogadjunk?

Sosem egyszerű a szezon ezen szakaszában egy kiesőjelölt otthonában pályára lépni. Ám ez a Kayserispor minden fontos mutatóban arról tesz tanúbizonyságot, hogy nem üti meg az élvonal szintjét, még hazai pályán sem. A Trabzonspor ellenben minden téren a Süper Lig legjobbjai közé tartozik. Úgy véljük, a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő vendégcsapat begyűjti mindhárom pontot. Már önmagában erre korrekt szorzót kínál a fogadóiroda, ám ha hozzátesszük, hogy lesz legalább két gól, bőven duplázó fölötti oddsot kapunk. A kayseri gárda átlagosan 2,09 gólt kapott hazai mérkőzésein, a trabzoni 3 szerzettet átlagol idegenben…

Tipp1: 

Tipp2: 

 

További tippek:

  • Paul Onuachu szerez gólt – 1,93: A Trabzonspor középcsatára már 20 gólt és 2 gólpasszt jegyzett – minden sorozatot figyelembe véve – a mostani szezonban, amivel nélkülözhetetlennek bizonyult Fatih Tekke együttesében. A 31 éves nigériai támadó azonban még nagyobb hatást gyakorol csapata eredményeire a Süper Ligben: a Trabzonspor 48 bajnoki góljának több mint 40 százalékában játszott szerepet, 18 találatot maga szerzett, 2-t pedig előkészített. A 31-szeres válogatott futballista az utolsó hat bajnokija mindegyikén bevette a kaput. Ez a figyelemre méltó sorozat a történelem küszöbére helyezte őt: ha Onuachu hétfőn gólt szerez a Kayserispor ellen, 14 év után ő lesz az első Trabzonspor-játékos, aki hét egymást követő Süper Lig-mérkőzésen is betalál. Ezzel Burak Yilmaz 2011/12-es szezonbeli rekordját állíthatja be.
  • Trabzonspor -1 V – 3,60: A Kayserispor a hazai mérleg tekintetében (is) az utolsó előtti, és 11 meccsen mindössze 8 gólt szerzett. A Trabzonspor ellenben a harmadik legjobb idegenbeli csapat, otthonától távol 12 bajnokin 24-szer köszönt be. A vendégek az elmúlt 12 tétmérkőzésükből 11-ben szereztek legalább 2 gólt. A Besiktas és a Galatasaray is 0-4-re nyert a Kadir Has Stadionban, míg hazai pályán a Fenerbache 4-2-re, a Trabzonspor pedig 4-0-ra verte a Kayserisport. Úgy tűnik, amikor a liga legjobbjaival játszanak, az „Anatóliai csillagoknak” nincs sok esélyük.

 

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Kayserispor - Trabzonspor
Trabzonspor nyer | 1.96 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bazsi411@gmail.com 2026-03-09 10:21:20
Figyelembevéve, hogy a hazaiak 3 meccs óta nem kaptak gólt, ma sanszosan fognak. 3 meccs alatt csak 1 gólt szereztek, ami nagyon gyenge. Viszont a Trabzon 4-6 meccsenként X-el egyet. Tavaly a Trabzon nem kapott gólt mai ellenfelétől, de rúgott nekik 4-et egy meccsen. A vendégek az utóbbi meccseiken rendre rúgtak két gólt, a hazaiak pedig erősebb ellenflelektő (galata, besiktas, fener, samsunspor) mindig kap legalább 2 gólt. Az én tippem hasonló, de inkább csak gólokra megyek rá. Az egyik X2 és több, mint 1,5 gól, a másik Trabzon több, mint 1,5 gól. De a gg is benne lehet.

további tippjeink a Foci világából

A B csoportban is kezdetét veszi a 2026-os vébé küzdelemsorozata. A társrendező Kanada pénteken este, 21 órakor Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a torontói BMO Fielden. Története során egyik válogatott sem élt még túl világbajnoki csoportkört – a házigazda még pontot sem szerzett a seregszemlén –, ám most mindkettőjüknek reális esélye van erre. Ehhez azonban ma el kell kerülniük a vereséget…
A B csoportban is kezdetét veszi a 2026-os vébé küzdelemsorozata. A társrendező Kanada pénteken este, 21 órakor Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a torontói BMO Fielden. Története során egyik válogatott sem élt még túl világbajnoki csoportkört – a házigazda még pontot sem szerzett a seregszemlén –, ám most mindkettőjüknek reális esélye van erre. Ehhez azonban ma el kell kerülniük a vereséget…
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az ír bajnokságban a Derry City fogadja a lendületben lévő Bohemians együttesét.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az ír bajnokságban a Derry City fogadja a lendületben lévő Bohemians együttesét.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!