2019.02. 02.

A gólok Hollandiából érkeznek!

A gólok Hollandiából érkeznek!

Az Eredivisie 20. fordulójában a hullámvölgyben lévő Heerenveen, a szintén kisebb formahanyatlással küzdő Vitessehez látogat.

Vitesse Arnhem – Heerenveen
Labdarúgás: Holland Eredivisie, 2019.02.02 18:30
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,57
Indoklás:

  • A vendégek a 11. helyen állnak és nem kezdték jól az évet. 4 mérkőzés alatt mindössze egyetlen pontot gyűjtöttek, igaz azt nem kis meglepetésre, az Ajax otthonában elért gólzáporos döntetlen (4:4) alkalmával. Az előző fordulóban mutatott játékuk az AZ Alkmaar (0:2) ellenében kissé ijesztő volt. A mérkőzés során annak ellenére nem találta el az együttes a kaput, hogy az eddig eltelt 19 kör alatt 40 gólt szerzett. Ráadásul, gyakorlatilag a legerősebb összeállításban küldhette pályára csapatát Riekerink mester, de az összesen 16 találatot szerző Vlap -  Lammers páros sem tudott segíteni. Igaz a középpályán érződik azért Morten Thorsby hiánya, a norvég középpályás már december elejétől sérült.
  • A Vitesse azért jobban áll ellenfelénél. Jelenleg az 5. helyet foglalják el a tabellán és 1 győzelemmel, illetve 1 vereséggel kezdték a szezon 2. felét, közbeiktatva a Kupából való kieséssel. Utóbbi vereségük kissé meglepő volt az újonc Fortuna Sittard otthonában (1:2), de ami még fájóbb Slutski edző számára, hogy azon a meccsen besárgult Bero és Foor játékára sem számíthat a mai napon. Mellettük Matavz már régóta maródi, pedig nagy szükség lenne a szlovén válogatott csatár gólérzékenységére. Linssen igyekszik őt pótolni, jelenleg 7 gólnál jár a holland támadó.
  • Egyik csapatra sem jellemző, hogy megússza a találkozót kapott gól nélkül. Az arnhemi együttessel még szeptember elején fordult elő, hogy nem talált be hazai közönség előtt (Ajax ellen). A vendégeknél házon kívül november 2. felében történt meg ugyanez (PSV ellen). Az utolsó 2 egymás elleni összecsapásuk egyaránt 1:1-el végződött. A jelenlegi forma és a fontos hiányzók miatt, legalább ilyen eredményre számítok a mérkőzésen, tehát nagy érték van a BTTS opcióban, amely jelenleg 1.57-es szorzót ér.

- Tippster13 -

További elemzések a TheBetBoxes oldalán!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com