2018.06. 04.

A Jönköping hazai győzelme érhet sokat ma!

A Jönköping hazai győzelme érhet sokat ma!

Mindkét gárda az elmúlt szezonban még az élvonalban szerepelt, a vendégek utolsóként estek ki, míg a hazai gárda osztályozóval csúszott le. Nagy a tét, ennek megfelelően erős hazai nyomásra számíthatunk, amely ha gólokban is megmutatkozik, megjöhet a hazai siker. Remek szorzóval!

12483   Jönköping Södra - AFC Eskilstuna   
Tipp: HAZAI - 2.15

  • A második vonalat aztán a Jönköping meglehetősen visszafogottan kezdte, nem úgy az AFC, akik jelenleg a harmadik helyen tartózkodnak, s ha ma nyernek, akkor beérik pontban a listavezetőt. A vendéglátóknál a győzelem csak egy stabilitást jelentene a kieső zónától való távolodásban, de azért ez egy meglehetősen komoly motivációt jelent. A Södra együttesénél aztán április közepén edzőváltás történt, a 44 éves Stefan Jörgensen irányítja a csapatot, s azóta némi pozitív változást fel lehetett fedezni. Hét bajnoki ment le az új mesterrel, amiből  csak kettőt veszítettek el, s az utolsó hat meccses tabellán a hatodik helyen állnak. Úgy gondolom, képesek lehetnek felszívni magukat annyira, hogy otthoni környezetben ezt a nagyon fontos három pontot megtartsák megülve az "új" szakvezető által korbácsolt hullámokat. 

FH:19:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!