Elrajtol a világbajnoki selejtezők sorozata az E-csoportban, ahol Bulgária hazai pályán fogadja az Európa-bajnok Spanyolországot. A szófiai összecsapás különösen nagy kihívás elé állítja a házigazdákat, hiszen a csoport favoritja ellen kellene bravúrt elérniük a nyitófordulóban.
- Bulgária nincs egy szinten a spanyol csapattal, évek óta gyengélkednek! A 2024–25-ös Nemzetek Ligájában hiába végeztek a második helyen csoportjukban, az Írország elleni osztályozón oda-vissza 2–1-es vereséget szenvedtek, így maradtak a harmadik vonalban. A világbajnoki selejtezőkre való felkészülés sem alakult fényesen: Ciprus ellen hazai pályán csak 2–2-es döntetlenre futotta, majd Görögország idegenben 4–0-ra győzte le őket. A bolgár válogatott tehát gyenge előjelek után várja első selejtezőjét, amelyet ráadásul a legutóbbi öt Spanyolország elleni találkozóból négy vereséggel és egy döntetlennel a hátuk mögött vívhatnak meg. A tervek szerint Ilian Iliev öt védővel próbálja majd tompítani a spanyol támadások erejét, míg a támadósorban Aleksandar Kolev lehet a kezdőcsatár.
- Az EB-győztes Spanyolország ismét nagy célokat tűzött ki maga elé, és a 2026-os világbajnokságon bizony az aranyérem megszerzésében gondolkodnak. Bár a Nemzetek Ligájában a döntőben tizenegyesekkel elbuktak Portugália ellen, az odáig vezető úton a hollandokat és a franciákat is legyőzték, ami jól mutatja a csapat erejét. Luis de la Fuente együttese ráadásul két éve veretlen idegenben Európa-bajnoki selejtezőkön, így magabiztosan érkezik Szófiába. Vannak sérültek, Gavi, Fabián Ruiz és Yeremy Pino hiányoznak majd, viszont minden szem Lamine Yamalra szegeződik majd, aki klubjában is kiváló formát mutatott, és most válogatott szinten is folytathatja remeklését.
- Az esélyek egyértelműen Spanyolország mellett szólnak, hiszen minden poszton világklasszis játékosokat tudnak bevetni, és az utóbbi évek eredményei alapján Bulgáriának nincs reális sansza a győzelemre. A spanyolok részéről szinte biztosan érkeznek gólok, hiszen az elmúlt időszakban rendre több találatot szereztek, és bőven lesz lehetőségül ma is a bolgár kapu előtt. A bolgárok hátsó alakzata sebezhető, ez alapján pedig Spanyolország magabiztos győzelme szinte borítékolható. A tipp a fogadáskészítővel érkezik, Spanyolország nyer, legalább 8 szöglet és 3 gól várható a meccsen!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Bulgária - Spanyolország
Spanyolország
tippszelvény
Bulgária - Spanyolország
Kevesebb, mint 3,5
Hollandia - Lengyelország
Kevesebb, mint 3,5
Szlovákia - Németország
Igen és több, mint 2,5