friss 1 órája

A Nap Tippje: Koszovó – Írország

A Nap Tippje:  Koszovó – Írország

Koszovó a pristinai Fadil Vokrri stadionban fogadja az ír válogatottat az UEFA Nemzetek Ligájában. A hazaiak az elmúlt öt mérkőzésükön két győzelmet arattak, míg az írek veretlenek maradtak, a számok alapján szoros, ugyanakkor kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás.

  • A koszovói válogatott 2016-ban lett a FIFA és az UEFA teljes jogú tagja, azóta fokozatosan felzárkózott az európai középmezőnyhöz, amiben komoly szerepe van annak is, hogy a keretben számos, Európa különböző országaiban futballozó futballista található. A jelenlegi csapat egyik legfontosabb alakja Vedat Muriqi, aki középcsatárként a fizikai erejével, fejjátékával és a kapu előtti határozottságával jelent komoly veszélyt, miközben vezéregyéniségként is meghatározó. Edon Zhegrova a támadójáték kreatívabb oldalát képviseli, gyors, technikás szélső, aki egy az egyben képes megbontani a védelmet. Milot Rashica szintén fontos támadó, aki a sebességével és közvetlen játékával ad lendületet az akcióknak, míg Amir Rrahmani a védelem vezére és egyik legfontosabb tapasztalt játékosa. A kapuban Arijanet Muric jelent komoly rutint, a védelemben pedig Mërgim Vojvoda és Albian Hajdari is rendszeresen szerepet kap. Koszovó legnagyobb erőssége jelenleg a támadók egyéni kvalitása és a gyors átmenetek! Muriqi komplexitása, Zhegrova cselezőkészsége és Rashica sebessége különböző módokon képes problémát okozni az ellenfeleknek. A csapat az elmúlt időszakban szervezettségben és csapategységben is sokat fejlődött, Franco Foda irányításával pedig versenyképesebb, összeszokottabb együttessé vált. A 2026-os világbajnoki selejtezők során Koszovó Svédországot kétszer is legyőzte, Szlovéniában nyert, és a csoportjában Svájc mögött második lett, ami jól mutatja, hogy már nem egyszerűen fejlődő, hanem komoly ellenfelek legyőzésére is képes válogatottról van szó. Koszovó legutóbb június 7-én Andorrát győzte le 3–0-ra, az elmúlt öt mérkőzésén két győzelem, két vereség és egy döntetlen a mérlege, ezeken mérkőzésenként átlagosan 1,8 gólt szerzett és 1,4-et kapott. A koszovói támadójáték tehát az utóbbi időszakban eredményesnek bizonyult, ugyanakkor a védekezésben is akadtak sebezhető pontok.
  • A jelenlegi ír válogatott keményen védekező, fizikális, a kontrákra építő csapat, amelynek alapja a szervezettség és a párharcok megnyerése, míg támadásban a gyors átmenetekből, a szélsőjátékból és a pontrúgásokból próbál veszélyt teremteni. Heimir Hallgrímsson irányítása alatt az ír csapat egyre gyakrabban ötvözi az ötvédős rendszert alacsonyabb védekezési blokkal, amelyből labdaszerzés után gyorsan próbál előrejátszani. A szövetségi kapitány kifejezetten a stabil védekezést tekinti az alapnak, miközben azt szeretné, hogy csapata előrefelé gondolkodó, gyors támadójátékot mutasson. A pályán ez azt jelenti, hogy Írország nem feltétlenül akar hosszú labdabirtoklással dominálni, inkább megpróbálja lezárni a középső területeket, megnyerni a párharcokat, majd a labdaszerzés után gyorsan megjátszani a felfutó szélsőket és a támadókat. Különösen fontosak a gyorsasággal rendelkező játékosok, akik képesek az ellenfél védelme mögé kerülni. Pont ezt mutatták meg ellenünk, amikor Magyarországon nyerni tudtak azon a bizonyos balszerencsés, elátkozott selejtezőn! Az írek másik komoly fegyvere a pontrúgás, amelyet Hallgrímsson külön is kiemelt: a szögletek és szabadrúgások támadó- és védekező oldalán egyaránt sokat dolgoznak. Erősségük továbbá a fizikai párharcok vállalása, a fegyelmezett csapatvédekezés és a gyors kontrajáték. Ugyanakkor a mély védekezés veszélye, hogy ha az ellenfél tartósan visszaszorítja őket, Írországnak nehezebb lehet folyamatosan helyzeteket kialakítania, illetve a védelem mögötti területek lezárása is problémát okozhat, ha a csapat túl mélyre húzódik. Ezt használhatja ki Koszovó! Az Ír Köztársaság június 5-én Kanadával játszott 1–1-es döntetlent, az elmúlt öt találkozóján két győzelem és három döntetlen mellett egyetlen vereséget sem szenvedett, miközben mérkőzésenként átlagosan 1,8 gólt szerzett, és mindössze 0,6 gólt kapott. Ez a védekezés stabilitását mutatja az utóbbi öt mérkőzés alapján.
  • A számok alapján inkább kiegyenlített, kevés gólos mérkőzésre lehet számítani. Koszovó nagyobb győzelmi eséllyel várja a találkozót, az ír csapat viszont az elmúlt öt mérkőzésén veretlen maradt, és ebben az időszakban jóval kevesebb gólt kapott. A két együttes legutóbbi eredményei és a hazai pálya előnye alapján az 1X mellett a kevesebb, mint 3,5 gól kombóban vállalható!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Koszovó – Írország
1X és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen | 1.66 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Hollandia és Németország személyében két olyan futballnagyhatalom csap össze a Nemzetek Ligája 2. csoportjában a nyitómérkőzésen, amelyek a világbajnokságon alulteljesítettek. Mostanra mindkét válogatottnak új szövetségi kapitánya van – a hazaiakhoz Xavi, a vendégekhez Jürgen Klopp érkezett –, ami még érdekesebbé teszi az Amszterdamban csütörtök este, 20:45 órakor kezdődő rangadót.
Hollandia és Németország személyében két olyan futballnagyhatalom csap össze a Nemzetek Ligája 2. csoportjában a nyitómérkőzésen, amelyek a világbajnokságon alulteljesítettek. Mostanra mindkét válogatottnak új szövetségi kapitánya van – a hazaiakhoz Xavi, a vendégekhez Jürgen Klopp érkezett –, ami még érdekesebbé teszi az Amszterdamban csütörtök este, 20:45 órakor kezdődő rangadót.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A belgrádi Rajko Mitic Stadion ma igazi Balkán‑rangadóra készül, két, jelenleg bizonytalan teljesítményű válogatott próbálja meg stabilizálni helyzetét, ezúttal a Nemzetek Ligájában.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A belgrádi Rajko Mitic Stadion ma igazi Balkán‑rangadóra készül, két, jelenleg bizonytalan teljesítményű válogatott próbálja meg stabilizálni helyzetét, ezúttal a Nemzetek Ligájában.