Kiélezett párharcot rendeznek Casablancában, ahol a három-három pontos Szudán és Burkina Faso, az Afrikai Nemzetek Kupája E-jelű csoportjának a második automatikus továbbjutó helyéért csap össze az Afrika-kupán. Itt nincs helye taktikának, kemények lesznek a srácok, mint a dorogi brikett!
- Szudán 3–0-s algériai vereséggel kezdte a tornát, majd Egyenlítői-Guinea ellen egy második félidei öngólnak köszönhetően 1–0-ra győzött, ami életben tartotta továbbjutási esélyeit a csoportzárás előtt. Ez a siker mindössze a második győzelmük volt az Afrika-kupán az 1970-es hazai diadal óta, de jelen helyzetben elegendő ahhoz, hogy továbbra is versenyben legyenek, hiszen győzelemmel automatikusan továbblépnek, döntetlennel pedig még a legjobb harmadikak között maradhatnak. A szudániak önbizalmát erősítheti, hogy 2012-ben már legyőzték aktuális ellenfelüket. Salaheldin Alhassan visszatér eltiltás után, így a gárda teljes kerettel készülhet erre a nagyon fontos meccsre!
- Burkina Faso Algéria ellen elszenvedett 1–0-s vereséggel érkezik, amely megszakította hétmeccses veretlenségi sorozatát, ugyanakkor jobb gólkülönbségének és korábbi győzelmének köszönhetően továbbra is a második hely első számú várományosa. A gárda győzelem esetén sorozatban negyedszer jutna a nyolcaddöntőbe, míg vereségnél a legjobb harmadikak rangsorára szorulna. Herve Koffi mögött stabil védelem és Traore, Kabore, valamint az egy gólpassznál járó Dango Ouattara alkotta támadósor várható.
- Burkina a keret minőségét tekintve jobb csapat, ráadásul a tapasztalatot tekintve is előnyben vannak. Vendégsiker várható.

Ne hagyd ki a ziccert és szerezd meg a Tippmixpro-bónuszodat. Regisztrálj itt!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!