2019.05. 11.

A támadó futball diadala. Hoffenheim-Werder.

A támadó futball diadala. Hoffenheim-Werder.

Két forduló maradt a német élvonalból, és még vannak nyitott kérdések, pl itt van Szalaiék gárdája, akiknek még megvan a matematikai esélyük a negyedik hely megszerzésére.

  • Hoffenheim. Rendkívül szoros az élmezőny, még bármi lehet, még akár az is amit a bevezetőben említettem, miszerint a negyedik helyre fut be a végelszámolásnál a most még csak 8 helyen tanyázó hazai gárda. Az elmúlt két fordulóban azonabn csak egyetlen pontot szereztek, ami végzetes hibának számít, noha abban ne legyen kétségünk, hogy az utolsó szalmaszálba az utolsó utáni pillanatig fognak kapaszkodni. Eltiltás miatt Posch nem léphet pályára, de sérülés miatt Geiger valamint Hübner sem áll Nagelsmann rendelkezésére. Jó hír a részünkről hogy Szalai elképzelhető  kezdeni fog, akár Belfodil és Kramaric, ebből kiindulva egy nagyon offenzív taktikával operálhatnak, ami a meccset már az első perctől fogva egy nagyon magas fokozatra emelheti. 
  • Bremen. Sokáig megvolt a brémai muzsikusok előtt az európai kupaporond lehetősége, ám most volt egy rövidzárlat az elmúlt hetekben, ami miatt már ez a lehetőség szertefoszlott. Jelenleg 47 pontjuk van, ami maximum 53-ra módosulhat a végelszámolásnál, míg a 7. Wolfsburgnak jelenleg 52 egysége van most. Igaz a halvány matematikai esély ott lebeg előttük, ami miatt szintén motiváltan léphetnek pályára. Nagy veszteség Klaassen hiánya, aki eltiltás miatt hagyja majd ki a meccset, míg Harnik sérülés miatt marad távol. A holland középpályás eddig az összes bajnokin kezdő volt, tehát el lehet képzelni mekkora űrt hagyhat  maga mögött, azt gondolom hogy így a M.Eggestein-Sahin-Möhwald trió szerepelhet azon a területen. 
Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1.75
bet365.com 1.75
Pinnacle 1.70
Unibet 1.75
tipp
Hoffenheim - Bremen
Több, mint 1,5 (1. félidő - Gólszám 1,5) | 1.70 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com