2021.07. 30.

A Tipplap szelvénye 2021.07.30 – ma 1,98-ért!

A Tipplap szelvénye 2021.07.30 – ma 1,98-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosztogassunk együtt!

  • A Genk erős csapata Belgiumnak. Tavaly az alapszakasz 4. helyén értek célt, utána pedig a bajnoki rájátszásban a Brugge mögött a második helyen futottak be, ezzel pedig kiharcolták a BL-selejtező jogát. Ráadásul magyar vonatkozása is van a csapatnak, mert John van den Brom vezetőedző szép fokozatosan – egyelőre csak testzmeccseken - számításba vette Németh Andrást, aki meg is hálálta a bizalmat. A bajnokság nyitófordulójában Liege-ben játszottak 1-1-es döntetlent, amely tulajdonképpen elfogadható eredménynek számít. Ma viszont azzal az Oostende-del meccselnek, akik minden bizonnyal a bajnoi tabella alsóbb régióiban fognak végezni. Kötelező a hazai győzelmet.
  • A szelvény másik mérkőzésén a tavalyi NB1 legtöbb gólját lövő csapata, a Paks a Mezőkövesdet fogadja az idénynyitón. A stílus nem változott és a Mezőkövesd sem gyengébb semmivel. Itt minimum két gól várható lesz!
tipp
Paks - Mezőkövesd Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1.23
Genk - Oostende 1X2 Genk 1.61

1.98 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Paks - Mezőkövesd

2021. 07. 30. 18:15 | NB I Tovább a meccshez

Genk - Oostende

2021. 07. 30. 20:45 | Belga bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!