2021.08. 01.

A Tipplap szelvénye 2021.08.01 – ma 2,36-ért!

A Tipplap szelvénye 2021.08.01 – ma 2,36-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosztogassunk együtt!

Ma indul az NB2 Magyarországon, innen hozom a két bajnokesélyes meccsét és mivel ezek a mérkőzések hármas kötésben fogadhatóak csak a Tippmixpro-nál, mellé kerestem egy biztosat, egy osztrák bajnokit. A szorzó három fölött van, a kockázat pedig alacsony!

  • A DVTK és a Vasas esetében is hatalmas pénzügyi háttérrel rendelkező, jó szakmai munka folyik. Az angyalföldi gárda már tavaly is NB1-es szintű kerettel rendelkezett, ezt idén még jobban megerősítették. Az edző az a Kuttor Attila lett, aki már bizonyított az élvonalban is. Idén nagyon nagy eséllyel az első-második helyen fognak végezni és feljutnak. A másik csapat a Diósgyőr, aki a Vasassal kéz-a-kézben jut vissza az NB1-be. A tavalyi külföldi játékosokra alapozott keretet szétzavarták és magyar játékosokkal töltötték fel a csapatot. a korábbi keret 19 tagja távozott, 17 labdarúgó érkezett, mindössze 9 labdarúgó maradt a tavalyi csapatból. A szakmai munkáért pedig Kondás Elemér felel majd, aki már magyar bajnok edzőnek mondhatja magát. Kondás Elemér elmondta, hogy az augusztusi program nagyon sűrű, így rotálni fogja majd a játékosokat, meccsről meccsre változni fog a kezdőcsapat. Azt gondolom, hogy a Vasas győzelemmel, a DVTK pedig vagy döntetlennel vagy győzelemmel kezdi a Merkantil Bank Ligát. A harmadik mérkőzés az osztrák Bundesligából érkezik. Az Austria Wien az első mérkőzésen meglepetésre kikapott a Ried vendégeként, ezt a blamát kell ma orvosolni a Tirollal szemben. Erősebb, jobb csapat a lila-fehér rővárosi gárda, ma nem fognak kikapni. 1X a választásom. Ez a három meccs összekötve ad ki jó szorzót, jó eséllyel.

tipp
Vasas - Ajka 1X2 Vasas 1.50
Austria Wien - WSG Tirol Kétesély Austria Wien vagy Döntetlen 1.27
Csákvár - Diósgyőr Kétesély Döntetlen vagy Diósgyőr 1.22

2.32 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Vasas - Ajka

2021. 08. 01. 19:00 | NB II Tovább a meccshez

Austria Wien - WSG Tirol

2021. 08. 01. 17:00 | Osztrák bajnokság Tovább a meccshez

Csákvár - Diósgyőr

2021. 08. 01. 19:00 | NB II Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2021-08-01 21:10:33
Szép tipp lett. Gratula :)

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!