2021.08. 06.

A Tipplap szelvénye 2021.08.06 – ma 1,57-ért!

A Tipplap szelvénye 2021.08.06 – ma 1,57-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosztogassunk együtt!

Ma egy biztos szelvényt hoztam!

  • A belga bajnokságban egy városi derbire kerül sor. A bajnokság legerősebb csapata, a Bajnokok Ligája csoportkör állandó résztvevője, a minden tekintetben kiemelkedő FC Brugge csapata a város másik gárdáját, az anyagi- és minden más tekintetben jóval szerényebb Cercle Brugge alakulatát fogadja. Nem elég a jócskán erősebb keret és tapasztalat, még a rivalizálás is a hazaiak győzelmét erősíti. Ráadásul a Cercle Brugge tavalyi csapatából négy játékos visszament Monacóba, akik pedig nagyon sokat tettek azért, hogy a csapat ne essen ki, hanem megússza a 16. helyen. A 17. már kiesett. Idén is ezek az erőviszonyok, ez a mai meccs sima hazai.
  • A másik találkozón pedig a lengyelek egyik nagyon jól erősített csapata, a Lech Poznań fogadja a Cracovia Krakkó gárdáját. A hazaiak kerete jócskán erősebb. A Lech egy győzelemmel és egy döntetlennel nyitott, a Cracovia pedig még a Leczna gárdáját sem tudta megverni, csak egy döntetlenre futotta a leggyengébb kerettel bíró újonc ellen! Egyértelműen a Lech az esélyesebb, de itt azért óvatosságból a döntetlent is odateszem! Egy hazai és egy 1X tehát, remek szorzó, alacsony kockázattal. Tartsatok velem!
tipp
FC Bruges - Cercle Bruges 1X2 FC Bruges 1.35
Lech Poznan - Cracovia Krakkó Kétesély Lech Poznan vagy Döntetlen 1.16

1.57 | (9/10)

kapcsolódó meccsek

FC Bruges - Cercle Bruges

2021. 08. 06. 20:45 | Belga bajnokság Tovább a meccshez

Lech Poznan - Cracovia Krakkó

2021. 08. 06. 20:30 | Lengyel bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából