2022.12. 19.

A Tipplap szelvénye – 2022.12.19

A Tipplap szelvénye – 2022.12.19

Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Egy kétmeccses bajnoki szelvény következik a biztonság jegyében: 

  • Két olyan meccset hoztam, ahol a hazai pályán fellépő csapat erősebb és esélyesebb ezen a mérkőzésen, mint a vendégegyüttes. Az izraeli pontvadászat regnáló bajnoka a Maccabi Haifa, amely most is vezeti a tabellát, a 8. helyezett-, a legjobb indulattal is csak egy középszerű csapatnak nevezhető Sakhnint fogadja. Semmi nem szól a vendégsiker mellett, még a döntetlen is nagy csoda lenne!
  • A másik meccs a román bajnokságból érkezik. A hazai FCSB az 5. helyen áll a tabellán és a célja idén a nemzetközi kuparészvétel. Az ellenfél a 13. helyezett Botosani, amely örülhet majd, ha nem keveredik a kieső zóna közelébe. Itt is nagy a különbség, hazai győzelem várható! 
tipp
Maccabi Haifa - Hapoel Bnei Sakhnin 1X2 Maccabi Haifa 1.17
FCS Bukarest - Botosani 1X2 FCS Bukarest 1.37

1.60 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

Maccabi Haifa - Hapoel Bnei Sakhnin

2022. 12. 19. 19:30 | Izraeli bajnokság Tovább a meccshez

FCS Bukarest - Botosani

2022. 12. 19. 19:00 | Román bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!