2021.10. 07.

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.07 – ma 1,54-ért!

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.07 – ma 1,54-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Azokon a napokon, amikor alig van valami értelmes ajánlat, nagyon meg kell gondolni, hogy rakunk-e tétet valamire, vagy inkább más sportágat keresünk, vagy egészen egyszerűen kihagyjuk a napot. Ha pedig mégiscsak találunk valamit, akkor nagyon alaposan be kel biztosítani magunkat és inkább a kisebb, de biztosabb szorzó mellett kell állást foglalnunk. Így tettem ma én is. Mindkét VB-selejtezős mérkőzés amit választottam nagyon erős hazai esély! Hiszen mind Kína, mind Kenya az adott térség kiemelkedő csapata, az két ellenfél pedig, Vietnám és Kenya, jócskán le van maradva a házigazdáktól. Így aztán a két HAZAI a cél, de a biztonság kedvéért a két döntetlent kizártam!

tipp
Kína - Vietnám Döntetlennél a tét visszajár Kína 1.29
Mali - Kenya Döntetlennél a tét visszajár Mali 1.19

1.54 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Kína - Vietnám

2021. 10. 07. 19:00 | vb-selejtező, Ázsia, B csoport Tovább a meccshez

Mali - Kenya

2021. 10. 07. 21:00 | vb-selejtező, Afrika, E cs. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!