2021.10. 12.

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.12 – ma 1,57-ért!

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.12 – ma 1,57-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Litvánia és Magyarország felnőtt válogatottjairól már volt szó a mai cikkekben. De ma játszanak az U21-es nemezti válogatottak is, sajnos ezen a fronton is kevés eséllyel. San Marino 21 éven aluli csapatát még egy négyessel verte Gera Zoli válogatottja, legutóbb Lengyelország ellen már csak egy döntetlenre futotta. Ma pedig az a csoportelső Németország lesz az ellenfél, amely három meccsen 12-őt lőtt és csak 3-at kapott, valamint száz százalékos.
  • A másik mérkőzésen a litvánok fiataljai Oroszország ellen lépnek pályára. A litván történelemben az oroszok uralták az országot, aztán már a függetlenedés után, 1991. január 12-én és 13-án orosz tankok és egy katonai csapat elfoglalta a vilniusi TV-torony épületét, amelyet 15 hős civil az élete árán is megpróbált megvédeni. Nem sikerült. Mondani sem kell, az oroszokat nem igazán komálják Litvániában, de sajnos ez az ellentét ma nem lesz elég. Az orosz U21-es gárda jó csapat, a listavezető spanyoloktól kaptak csak ki és ma sem fognak hibázni.

tipp
U21Magyarország - U21Németország 1X2 U21Németország 1.31
U21Litvánia - U21Oroszország 1X2 U21Oroszország 1.20

1.57 | (9/10)

kapcsolódó meccsek

U21Magyarország - U21Németország

2021. 10. 12. 17:30 | U21 Eb-selejtező, B csoport Tovább a meccshez

U21Litvánia - U21Oroszország

2021. 10. 12. 17:30 | U21 Eb-selejtező, C csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.