2021.11. 05.

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.11.05 – ma 1,72-ért!

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.11.05 – ma 1,72-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Az Austria Lustenau a feljutásra abszolút eséllyel pályázó gárda az osztrák másodosztályban. Nagyon erős kerettel, kiváló játékosokkal. A tabellán első helyen állnak, 31 ponttal, még úgy is, hogy megtorpantak, hiszen az utolsó kép bajnokin egy döntetlen, valamint egy vereség is becsúszott. Ezeket ma ki kell kozmetikázni, mégpedig a 10. helyen álló, gyenge-középcsapatnak mondható Horn ellenében, hazai pályán. Hazai sikert várok.
  • A Wacker 5. helyen áll 24 ponttal, de az utolsó három meccsükről győztesen hagyták el a játékteret, ez a jó forma pedig lendületet adhat a csapatnak. Még nincs elveszve semmi, ha tartósítani tudják jó formájukat behozható a Lustenau is. Ehhez persze a verhető meccseken muszáj nyerni, így ma a 11. helyezett St. Pölten ellenében is. Azért itt kisebb a csapatok közti különbség, így a szelvényemen az 1X-re esett a választás.
tipp
Wacker Innsbruck - St. Pölten Kétesély Wacker Innsbruck vagy Döntetlen 1.22
Austria Lustenau - Horn 1X2 Austria Lustenau 1.41

1.72 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Wacker Innsbruck - St. Pölten

2021. 11. 05. 18:30 | Osztrák 2. Tovább a meccshez

Austria Lustenau - Horn

2021. 11. 05. 18:30 | Osztrák 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.