2019.05. 20.

Allsvenskan: Küzdelem a mezőnyben az AIK meccsén?

Allsvenskan: Küzdelem a mezőnyben az AIK meccsén?

Kilenc meccs után kezd már formálódni a svéd labdarúgó-bajnokság élvonala, ahol ma a 6. helyen álló AIK és a jelen pillanatban a 16. helyezett Falkenbergs találkozik egymással a svéd fővárosban. Lássuk csak, mit is várhatunk a mérkőzéstől!

LABDARÚGÁS, SVÉD BAJNOKSÁG
2019.05.20. 19:00
AIK STOCKHOLM - FALKENBERG

  • Egy olyan mérkőzés következik a svéd bajnokság legfelsőbb osztályából, ahol első pillantás után behúzzuk a sima hazait. De nézzük csak meg közelebbről. Vajon tényleg olyan nagyon biztos az a hazai?
  • Az AIK a hatodik helyen áll, döcögősen kezdte a bajnokságot, hiszen az öt győzelméből négyet az elmúlt öt fordulóban húzott be. Ezalatt az idő alatt egyetlen veresége van még április 29-én kapott ki a Göteborg csapatától, idegenben. Egy igazi skandináv típusú csapatról beszélünk, amely elsődlegesen a játék kontrollálását tartja szem előtt. Nem vaktában rohamoz, hanem egy nagyon erős-, öt főből álló középpályája segítségével próbál minél jobb helyzetbe kerülni. Három kőkemény védővel áll fel, a középpálya közepén Adu Enoch adja a stabilitást, az Olympiakoszt is megjárt villámléptű norvég Elyounoussi Tarik pedig a csapat kreativitásáért és a gólokért felel. A rendkívül agilis támadó immáron hat találatnál jár, képes a középpálya közepén és a csatársorban is támadni. A védelem és a középpálya szűrő feladatait ellátó labdarúgók tökéletesen teszik a dolgukat, ennek a következménye a nyolc kapott gól, ez holtversenyben a legjobb, pont annyi, mint amennyit a listavezető és BL-résztvevő Malmö, valamint a második helyezett Haken szerzett. A hasonlóság pont ennyi az imént említett két-, bajnoki címre is esélyes csapattal, ugyanis amíg azok 17 és 18 találatot szereztek, az AIK csupán 11-et! Ebből nyolcat a fent említett Elyonussi.

  • A másik oldalon egy még sokkal gyengébb támadójátékkal bíró csapat, amely a legkevesebb találatot volt képes megszerezni, mindössze nyolcat. Ellenben a Falkenbergs védeleme sokkal gólképesebb, ami viszont nem dicsőség! Meccsenkénti két kapott gól nagyon sok! Ha nem lesz változás, alighanem cudar sorsuk lesz az élvonalban. Ami viszont nagyon fontos a csapattal kapcsolatban, hogy amikor jócskán erősebb ellenféllel kerülnek szembe, úgymond tét nélkül játszanak a vállakon, akkor Megtáltosodnak a mezőnyben! A Malmö ellen közel hasonló arányban birtokolták a labdát, többet lőttek kapura és mezőnyben teljes mértékben felvették a harcot A listavezető csupán kiváló táamdójátékának és eredményes csatárának köszönhetően nyertek!  Ezt várom ma is!

A jó formában lévő AIK Kontrollálj a játékot, de a Felkenbergs nem adja fel és méltóképp felveszik a harcot, aminek következtében mezőnyjáték várható zömmel. Mivel a hazaiak védelme kiváló, nem várom, hogy gólt kapnak a gyengécske vendég támadósortól, viszont a fővárosiak sem a gólok rugdosásáról híresek. Ennek következtében soványka egygólos hazai sikert várok!

Fogadóiroda ODDS
22bet.com -
bet365.com 3.30
Pinnacle 1.42 (HAZAI)
Unibet 3.40
tipp
AIK Stockholm - Falkenberg
Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3.30 | (7/10)

kapcsolódó meccs

AIK Stockholm - Falkenberg

2019. 05. 20. 19:00 | Svéd bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com