2018.06. 04.

Középpontban a B-csoport!

Középpontban a B-csoport!

Hamarosan kezdődik a 2018-as világbajnokság. Sorozatunkban „kivesézzük” a kvartetteket, illetve igyekszünk felhívni a figyelmet egy-két érdekes szorzóra.

  • A B-csoportban Spanyolország, Portugália, Marokkó és Irán küzd meg az első két helyért – első ránézésre tükörsimának tűnik a történet, a két ibériai alakulat továbbjutása borítékolható. A hispánokra 1.06-ot, a luzitánokra mindössze 1.2-es szorzóért lehet fogadni – ebben komoly érték nincsek. A 3. pozíció megszerzésére az afrikai országot várják a fogadóirodák, Irán pontszerzése is szinte a bravúr kategóriájába tartozna.
  • A Fernando Santos vezette zöld-pirosak megnyerték csoportjukat, és nem mellékesen Eb-címvédőként érkeznek a tornára. Ronaldóék a felkészülési időszakban nem voltak meggyőzőek, no de nem is a barátságos mérkőzéseken kell brillírozni.
  • Julen Lopetegui, a spanyolok kapitánya okozott néhány meglepetést a keret összeállításakor, de a szakembert eddig igazolják az eredmények. Az olaszokat megelőzve nyerték a hatosukat, és azóta sem álltak el: erről az argentinok tudnának hosszasan mesélni (6-1)
  • Marokkó a francia Hervé Renard irányításával kvalifikálta magát a világbajnokságra. A keretben sok a légiós, jó néhányan a topligákból érkeznek. A felkészülés ideje alatt jól mentek a fiúk – az Irán elleni első meccsen igen csábító a 2.3-as szorzó a sikerükre…
  • Iránt a rutinos Carlos Queiroz dirigálja, a keret nagy része légiósokra épül, de azért a közel-keleti játékosok nem a legmagasabban jegyzett bajnokságokban pallérozódnak.
  • Ami a Tippmixpro-n megjelent szorzókat illeti, itt találtunk egy egészen jó ötletet. Portugália kevesebb pontot szerez a csoportban, mint 5.5. A luzitánok kellően szeszélyesek ahhoz, hogy ezt az opciót ne hagyjuk ki 1.95-ért…

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tomasso14 2018-06-04 13:42:34
Hello!
Az nyilván való,hogy rögtön az első fordulóban,a portugál-spanyolon dől majd el a továbbjutási sorrend!
Érzésem szerint a spanyolok képesek legalább egy X-re,de a győzelmük inkább valószínű...Mindkét esetben megnyernék a csoportot,X esetén gólkülönbséggel is...
A legjobb opció szerintem,hogy Spanyolország 6,5 pont fölött szerez,amihez tehát elég egy X a szomszéd ellen,+a 2 kötelező...ZRT-nél jelenleg 1,65
Gólparádé nem igen lesz,a két kiscsapat kivédekezi a lelkét,véleményem szerint nkább a portugálok kárára.
A spanyol gólszámra feldobott 5,5 nálam pont határérték,necces...
Sok sikert!

további tippjeink a Foci világából