2019.05. 19.

Bochum-Union Berlin.

Bochum-Union Berlin.

Jelenleg egy ponttal van lemaradva a második helytől a berlini együttes, tehát az esetleges győzelmük akár csont nélküli feljutást is érhetne.

  • Bochum. Stabil teljesítményt nyújtott az egész idény alatt a Bochum csapata, jelenleg a 10. helyen tanyáznak 11-10-12-es mérleggel, ebből 9 győzelem hazai pályán jött össze. A szakvezetés ilyenkor nehéz helyzetben van a motivációt illetően, de talán mint az utolsó bajnoki ráadásul a saját közönségük előtt felrázhatja a társaságot, maximum a sérüléssel bajlódó játékosokkal nem kockáztatnak. Zoller sérülés miatt kihagyja a záró bajnokit, de elől a 18 gólos Hinterseer a kezdőben kap lehetőséget, mint ahogyan a brazil Soares is akinek az eligazolásáról is egyre többet lehetett olvasni. 
  • Union. Az osztályozó elkerülése érdekében nyernie kellene a vendégeknek, és még a sorsuk  akkor sem a saját kezükben lesz. A mögöttük 3 egységgel lemaradó Hamburg behozhatja őket, viszont a gólarányuk sokkal jobb, de gondolni sem szeretnének arra, hogy ma pont nélkül maradjanak. A legkevesebb vereséggel bírnak a bajnokságban, mindössze 5 alkalommal kényszerítették őket két vállra, igaz eből négy idegenben született. Nem lesz könnyű dolguk, de rendkívül motiváltan lépnek pályára, és az éhségük eredményre vezető lehet. A kezdőcsapatuk támadósorát az Andersson-Polter kettős alkotja majd, de az osztrák Zulj és Mees is játékra kész a húzóemberek közül.

A Bochum jól szerepelt a szezonban otthon, az Union kicsit gyengébben idegenben, amiből nem következne egyenes arányosan a vendégsiker, viszont a találkozó fontosságát figyelembe véve a sokkal éhesebb Union bedarálhatja a három pontot. 

Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1.60
bet365.com 1.65
Pinnacle 1.60
Unibet 1.65
tipp
Bochum - Union Berlin
1X2 | Union Berlin | 1.55 | (6/10)

kapcsolódó meccs

Bochum - Union Berlin

2019. 05. 19. 15:30 | Bundesliga 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.