2019.05. 13.

Bröndby - Nordsjaelland.

Bröndby - Nordsjaelland.

A dán élvonal is már nagyon a véghajrában jár, sok minden eldőlt már,de még vannak nyitott kérdések.

  • Bröndby. A bajnoki címvédő sárga-mezesek szezonja nem a legjobban alakult, de még a harmadik helyre odaérhetnek, viszont erősen matematikai már csak az esélyük, ugyanakkor ne legyen kétségünk abban, hogy mindent megpróbálnak majd. Jelenleg az Odense áll a harmadik pozícióban, tőlük a lemaradásuk most 8 pont, amit egy esetleges mai győzelemmel 5-re olvaszthatnak /a negyedik pozíció még rájátszást ér/. Ez azt is jelenti, hogy ha ma nem nyernek, akkor a bronzról végérvényesen lemondhatnak, igaz a kupadöntő még ott áll előttük ahol vigasztalódhatnak.  Tehát győzelmi kényszerben vannak, és még lesz egy meccsük az OB ellen az utolsó játéknapon. Tehát nagy lendülettel ugorhatnak az ellefelüknek, akik ellen rendszeresen sok gólos ütközeteket hoznak le. 
  • Nordsjaelland. A vendégek már teljesen érdektelenek a szezon ezen periódusában, ilyenkor szokott az előfordulni, hogy gondolatban a játékosok már a tengerparton sétálnak a homokban, deez magában hozdozza azt is, hogy egy felszabadult játékkal rukkolhatnak elő. A formájuk enyhén szólva is óvatos, márciusban nyertek utoljár bajnokit, a rájátszásban még egyet sem sikerült nekik. Az alapszakasz hatodik helyén zártak, éppen csak becsusszantak a felsőházba, viszont a 13 idegenbeli találkozójukból nem veszítettek el csak ötöt. Mivel a részükről téttel nem bír már ez az ütközet, agyon nem fogják taktikázni a találkozót, inkább a "játszunk egy jó meccset"  jelszó alatt, vagy árnyékában részesei lehetnek a közönségszorakoztatásnak. 

Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1.904
bet365.com 1.83
Pinnacle 1.934
Unibet 1.95
tipp
Bröndby - Nordsjaelland
Több, mint 3,5 (Gólszám 3,5) | 1.80 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com