2019.01. 26.

Bundesliga: Wolfsburg - Leverkusen.

Bundesliga: Wolfsburg - Leverkusen.

Nem sikerült Peter Bosz bemutatkozása a Leverkusen élén, ráadásul hazai környezetben szenvedtek vereséget, úgy hogy nem sikerült gólt szerezniük. Ezúttal a hatodik Wolfsburg otthonában próbálnak javítani, abban a stadionban, ahol az utóbbi kettő fellépésük győzelmet eredményezett. 

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2019.01.26. 15:30
WOLFSBURG - LEVERKUSEN

  • Wolfsburg: Bruno Labbadia együttese vereséggel indította a tavaszt Gelsenkirchenben, ahol 2-1-es vereséget szenvedtek. Ettől függetlenül a 6. helyen állnak, ami úgy gondolom kissé fölülmúlta a várakozásokat, az eddig aratott 8 győzelmük már most kettővel több, mint amennyit a tavalyi szezonban összehoztak összesen. Idén az biztos, hogy nem lesz kieséi gondjuk, de érzésem szerint az európai porondra sem tudnak majd odaérni. Hazai pályán három győzelmük van, ebből kettőt az őszi hajrában arattak a Lipcse, illetve a Stuttgart ellen, a Bayern, a Dortmund, és a Freiburg is győzelemmel tudott távozni viszont a Volkswagen arénából. Jelentős játékosok sérültek továbbra is a keretükből, ami megnehezítheti Labbadia dolgát, ugyanis Ginczek, Camacho, valamint Guilavogui játéka is kérdéses sérülés miatt, de a hat gólos Weghorst, és a 21 éves, a legutóbbi fordulóban gólt szerző albán származású Rexhbecaj ott lehet a kezdőben.  
  • Leverkusen: Kell még egy kis idő Bosz, valamint a gyógyszergyáriak összecsiszolódásához, ez tudva levő volt a tavaszi rajt előtt is, mégis  kissé csalódás volt a Gladbach elleni hazai vereség. Egyébként a holland szakember játékfelfogása nem áll messze a Bayer állományának képességeitől, ez a keret is tudja a rohanós focit, a magasan védekezést, illetve a letámadást is egyben, amihez viszont nagyon komoly fizikai állapotra van szükség. Szereti, ha a kapus jó lábbal és akár a söprögető posztját is eljátszhatja, de ez a mai modern fociban szinte alapelvárás, illetve a védekező középpályást, mint mélységi irányítóként alkalmazza, ehhez azonban nem biztos, hogy megvan neki a megfelelő embere, Aranguizzal próbálkozott, de Kohrt is kipróbálhatja ebben a szerepkörben. Úgy gondolom az első meccséhez képest nem fog változtatni, vagy legalábbis csak minimálisat, így viszont ez mindenképpen arra enged következtetni, hogy dominálnak támadásban a meccsen Brandttal, Baileyyel, Havertzzel, és Vollanddal a kezdőben. 

Egy általam nagyra becsült Bundesliga szakíró szerint 70-75% esély van rá, hogy jól sül el a Bosz féle Leverkusen tavasz, és benne van a levegőben valóban egy eredményes hajrá, mindenesetre a keretük alkalmas rá, persze ebbe még az EL szereplés is beleszólhat. Azért  az semmi esetre  sem hajtja az ő malmukra a vizet, hogy jobban eredménykényszerben vannak, ellenben én mégiscsak afelé hajlok, hogy több olyan kreatív játékos van a keretükben, akik képesek lehetnek a kulcsjelenetekben jól dönteni, ezáltal akár a három ponttal is távozni. 

TIPP : Leverkusen (Döntetlennél a tét visszajár) - Odds: 1,82

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com