2020.05. 20.

Cseh ötlet gólokért!

Cseh ötlet gólokért!

Két cseh elsőosztályú csapat játszik egymással felkészülési mérkőzést. A pályaválasztó Ceske Budejovice a Plzen csapatát fogadja.

LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS | 2020.05.20. 16:00
CESKE BUDEJOVICE - PLZEN

STATISZTIKA: Hamarosan újrakezdik a csehek is, egyre-másra játsszák a felkészülési meccseket. Szerdán A Ceske Budejovice 8. helyen áll, 36 ponttal, előtte három csapat van egy pont különbségen belül! A tét pedig óriási, hiszen a 1-6. hely között a bajnoki Playoff résztvevői lesznek, a 7.-10. között pedig az úgynevezett Európa Liga playoff tagjai. A bajnoki pontokért így komoly harcok várhatóak az újrakezdés után. 
ESÉLYEK: A Plzen 2. helyen áll 50 ponttal, a listavezető Slavia Praha 58 egységgel áll az élen. Őket behozni azért elég nehéz feladat lesz, de a második hely biztosnak tűnik, hiszen 10 ponttal leszakadva következik a Jablonec. Tehát a bajnoki motiváció inkább a Ceské Budejovicét szorítja majd a bajnokságban, így a felkészülésben nagyon komoly, erős meccseket kötöttek le. 
TIPP: Mielőtt a koronavírus-járvány miatt lezárták a bajnokságot az utolsó meccset egymás ellen játszották fordított szereposztásban, akkor a Plzen kemény meccsen nyert 1-0 arányban. Mivel ez a főpróba lesz, hiszen 27-én mindketten bajnokit játszanak, jó meccset várok, gólváltással.

tipp
Ceske Budejovice - Plzen
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.50 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Ceske Budejovice - Plzen

2020. 05. 20. 16:00 | Felkészülési mérkőzés Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.