2019.05. 24.

Dobogón zárhatnak a Fekete Sasok

Dobogón zárhatnak a Fekete Sasok

A hajrában ugyan behibázott a Besiktas, így is megszerezheti a bronzérmet. Ma a szétesőben lévő Kasimpasa ellen lépnek pályára a Fekete Sasok...

Labdarúgás, Török bajnokság, 2019.05.24. 20:00, Besiktas - Kasimpasa

  • Senol Günes együttese a 3. helyről várja a török élvonal zárófordulóját. Ljajicék nem tudtak végül beleszólni a bajnoki cím sorsába, az utóbbi hetekben kikaptak a Trabzontól és a Galatától is, így most 62 egységgel - két pontos fórral - tanyáznak a képzeletbeli dobogó legalsó fokán. Hazai pályán azért jót mentek Ylmazék, 11-3-2-es sorukhoz 34-19-es gólkülönbség társult. A Vodafone Parkban az utolsó öt bajnokijukat egyaránt megnyerték. Tokoz sérült, ma minden bizonnyal a rutinos Medel helyettesíti majd.
  • A Kasimpasánál komoly válság van... Télen a gárda legjobbjai igazoltak el, a bajnokság hajrájára pedig a vezetőedző is távozott. A szezont négy győzelemmel nyitó alakulatnál januárban kezdődtek a gondok, 2019-ben csak két bajnokit nyertek a piros-kékek. 39 pontjukkal biztosan bent maradtak az élvonalban, de ez pusztán az őszi produktumuknak köszönhető. Az öltözői hangulat pocsék, a játékosok java része már más klubokkal tárgyal - ha nem sikerül rendet vágni a klubnál, jövőre a kiesést alig ha kerüli el a brigád. Ma Kose, Khalili és Sadiku sérülés miatt nem lesz bevethető.
  • Az ősszel, fordított felállásban 4-1-re nyert a Kasimpasa - no de az még egy totálisan más csapat volt. Ma a Besiktas visszavág, és magabiztosan, kétgólos különbséggel veri el a szétesőben lévő riválisát.
Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 1,77
Pinnacle  
Unibet  
tipp
Besiktas - Kasimpasa
Hendikep 0:1 | Besiktas | 1.70 | (5/10)

kapcsolódó meccs

Besiktas - Kasimpasa

2019. 05. 24. 20:00 | Török bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com