2019.05. 10.

Dobogós gólváltás. Bohemians-Dundalk.

Dobogós gólváltás. Bohemians-Dundalk.

15 forduló után mindkét gárda a ír élvonal dobogóján tanyázik, történetesen a vendégek ha nyernének akkor átvennék a vezetést a tabellán, míg egy esetleges hazai siker esetén a két együttes helyet cserélne, tehát cseppet sem tét nélküli találkozóról van szó.

  • Bohemians. Jelenleg a 3. helyen tanyázik 11-szeres ír bajnok Bohemians, akik a keretük erőssége alapján meglepően fényesen teljesítenek eddig. Keith Long csapatában Dinny Corcoran oroszlánrészt vállal ismét, hisz az elmúlt szezonban szerzett 11 gólja után, idén már hetet hintett, de rajta kívül több fiatal is extrát nyújt, gondolok itt a védelemből  a 20 éves Finnertyre, vagy a szintén 20 esztendős középpályásra Mandroiura. Egy viszonylag erős kezdőt küldhetnek ki a  gyepre, Cornwall és Ward kínlódik sérüléssel csak. A Dalymount parkban már lassan 7 éve, 2012 júlisában tudták legyőzni a Dundalkot, és most sem ők számítanak az esélyesebbnek, viszont hazai környezetben idén eddig egyetlen vereségük van,úgy gondolom képesek lehetnek a kellemetlen vendéglátó szerepébe bújni.
  • Dundalk. Ha nyerne ma idegenben Vinny Perth együttese, akkor felugrana a tabella élére, és ha az elmúlt 5 meccsen nyújtott produkciójukat vesszük figyelembe akkor erre bőven van esélyük. Keretükből Benson, Murray és Folan  sérülés, míg Hoban eltiltása miatt hagyhatja ki a találkozót, de McGrath játéka is kérdésessé vált. A támadósorban némi változtatást kell kezdeményezniük, hisz az elmúlt fordulóban a kiállítás sorsára jutott, tavaly 29 gólt termelő Hoban helyett Moutney kerülhet be a kezdőbe. Ugyanakkor ebben az összeállításban is némileg közelebb állnak a győzelemhez, de a szintén dobogós otthonában sebezhetőek is egyaránt.

A várható kezdőcsapatok:

BOHEMIANS (4-2-3-1): Talbot; Pender, Barry, Finnerty, Leahy; Buckley, Levingston; Mandriou, Devaney, Grant; Corcoran

DUNDALK (4-2-3-1): Rogers; Gannon, Hoare, Gartland, Massey; Flores, Shields; McEleney, Mountney, Duffy; D. Kelly

tipp
Bohemians - Dundalk
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) | 1.86 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com