2019.09. 07.

EB-selejtező: ki-ki párharc Koszovóban

EB-selejtező: ki-ki párharc Koszovóban

Az A-jelű csoportban Anglia első helye abszolút biztosnak tűnik már most. De a második helyért komoly harc folyik Csehország és Koszovó között. Meggyőződésem, hogy a két nemzet közti két mérkőzés fogja eldönteni, hogy melyik válogatott juthat tovább a második helyen. Az első összecsapás Koszovóban lesz.

LABDARÚGÁS, EB-SELEJTEZŐ, A CSOPORT 
2019.09.07. 15:00
KOSZOVÓ - CSEHORSZÁG

  • Mindkét válogatott három-három mérkőzés után állnak a tabella 2. illetve 3. helyén. Csehország rosszul kezdett, Angliában kapott egy ötöst, ami semmiképp nem jelent mentálisan jót egy világtorna selejtező-sorozatának kezdetén. De becsületükre legyen mondva feltámadtak és két szép győzelemmel kiköszörülték a csorbát. Bulgáriát 2-1-re verték odahaza, míg Montenegrót már sima 3-0 arányban múlták felül. A cseh válogatott fiatalításon ment keresztül, ennek eredménye volt az a hullámvölgy és a nemzeti válogatottak világranglistáján a 43. helyre visszacsúszás is. Ellenben most már kikászálódni látszanak a rossz időszakból, remek játékosok értek be. A Roma 23 esztendős csatára Patrick Shick remekül játszik a 4-2-3-1-es támadó taktika előre tolt ékének szerepében, az imént említett két meccsen összesen három gólt szerzett. Persze ehhez kellett a Jankto-Kral-Masopust támadó hármas jó játéka is. 
  • Koszovó sokkal gyengébb csapat még akkor is, ha az A-csoportban eddig nem szerepeltek annyira rosszul. Az imént említett ranglista 120. helyét foglalják el Tadzsikisztán és Namíbia között. Bulgáriával otthon, Montenegróval idegenben játszottak 1-1-es remit, aztán Bulgáriát legyőzték és ez a győzelem, kifejezetten nagy siker volt. A Werder Bremen középpályása a 23 esztendős Milos Rasica remek játékos, két góllal járult hozzá a remek eredményhez. 
  • A koszovói válogatott tud miből építkezni. Ahogyan a balkáni országok, ők is komoly utánpótlással rendelkeznek, hiszen az itt élő gyerekek zöme szegény körülmények között nő fel és sokuknak még mindig csak a futball marad az egyetlen kiugrási lehetőség. Ráadásul a konok-, kemény-, balkáni mentalitás rájuk is illik. Sokat javult a csapat, de még nincs a csehek szintjén. Ráadásul a tét nagy, hiszen a második helyért megy a küzdelem. Tudják ezt a csehek is, ezért parázs, összecsapásra számítok. A tippem az Unibet fogadáskészítőjével jött világra: Nem kapnak ki a csehek és kevesebb, mint 3,5 gól lesz a meccsen.

tipp
KOSZOVÓ - CSEHORSZÁG
X2 & under 3,5 gól | 1.71 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com