2019.03. 22.

EB-selejtező: Luxemburg – Litvánia, hazai esélyek!

Az elmúlt két-három évben több magukhoz képest meglepően jó eredményt ért el a luxemburgi válogatott, természetesen közülük is kiemelkedik a franciaországi döntetlen, vagy a magyarok elleni győzelmük egy felkészülési találkozó keretein belül. Ma a harmatos Litvánokkal játszanak EB-selejtezőt.

LABDARÚGÁS, EB-SELEJTEZŐ, B CSOPORT
2019.03.22. 20:45
LUXEMBURG - LITVÁNIA

  • Mindeközben a litván csapat az utolsó 10 összecsapásán csak egyetlen remire volt képes 9 vereség mellett. Februárban Valdas Urbonast nevezték ki a válogatott élére, akinek cseppet sem lesz könnyű feladata. A hazaiaknál más a helyzet, hisz Luc Holtz már 2010 óta irányítja a luxemburgiakat, a hosszú mandátum, illetve az eredmények mind magukért beszélnek.
  • Több szempontból is lényeges az összecsapás a vendéglátók oldaláról, egyrészt mert az teljesen természetes, hogy szeretnék győzelemmel indítani a selejtező sorozatot egy verhető ellenfél ellen, aztán a "Super Mario"  becenévre hallgató Mario Mutsch 100. alkalommal öltheti magára a címeres mezt. Ezt már csak tetézi, hogy a meccs helyszínéül szolgáló Josy Bathel stadion is utoljára ad otthont jelenlegi formájában válogatott futballmérkőzésnek, ezt mindenképpen győzelemmel tennék emlékezetessé.
tipp
Luxemburg - Litvánia
Luxemburg (Döntetlennél a tét visszajár) | 1.69 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com