2020.05. 31.

Egy cseh ötlet 3,20-ért

Egy cseh ötlet 3,20-ért

A cseh bajnokságban a 26 fordulót kezdik meg a felek, aholis a tabella 12. helyén álló Teplice az utolsó Opavát fogadja. Fontos mérkőzések várnak a hazaiakra, hiszen a céljuk egyértelmű.

LABDARÚGÁS, CSEH BAJNOKSÁG | 2020.05.31. 14:00
TEPLICE - OPAVA

FORMA: Még öt meccset játszhat a cseh Teplice, ez alatt kell elhagynia a vörös zónát, amely a cseheknél az utolsó hat csapatot érinti, akik az osztályozó csoportban a kiesés ellen fognak harcolni. A srágáknak öt pont kell ahhoz, hogy innen kikecmeregjenek. Az újrakezdés után a Liverecet megverték otthon, viszont a közvetlen riválissal, a Bohemiansszal szemben 4-0-ás vereség lett a vége. Az Opava 4-0-ás vereséggel nyitott, pont az a Liberec porolta ki a gatyájukat, akiket a Teplice megvert, ez jó összehasonlítási alap lehet, utána pedig döntetlent játszottak a Karvinával.
ESÉLYEK: Mindkét csapat a védelmet illetően hasonlóan gyenge, igaz, hogy az Opava elöl is katasztrofális. A hazaiak ma is az egy szem Rezniceket előretolva játszanak majd, de a középályán öt játékos is a támadások segítésével lesz elfoglalva. Az Opava pedig minden-mindegy alapon támad majd. 
TIPP: Egy góllal nyerhet ma a Teplice, hiszen egy-, az életéért harcoló csapatot mindig nehéz lenyomni. 

tipp
Teplice - Opava
Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3.20 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Teplice - Opava

2020. 05. 31. 14:00 | Cseh bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Olaszország egy újabb világbajnoki szívfájdalmat akar maga mögött hagyni, amikor péntek este, 20.45-kor Belgiumot fogadja Rómában, a Stadio Olimpicóban. Ez a mérkőzés a 2026/27-es Nemzetek Ligája A1-es csoportjának nyitótalálkozója. Mindkét csapat új szakvezető irányításával vág neki a küzdelemnek, ami különösen érdekessé teszi az összecsapást.

Kicsit balsejtelmem van ezzel az NL-sorozattal kapcsolatosan, de ne legyen igazam. Kicsit úgy érzem, hogy az olasz Mister és a Nemzeti Csapat kapcsolata kifulladni látszik. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő meccsdömpingben lesz a válogatottnak jó meccse, de lesz Rossis…