2019.02. 18.

Egy lengyel ütközet

Egy lengyel ütközet

Két középcsapat találkozik ma a lengyel élvonalban. Mutatjuk, hogy kit várunk.

  • A 9. fogadja a 12.-et a lengyel élvonal 22. játéknapjának hétfői zárómeccsén. Bár közel helyezkednek el egymáshoz, mégis kilenc pont választja el a feleket. A Wisla hazai környezetben 4-4-2-es mérleggel bír, a két vesztes bajnomi közül az egyik december végén jött össze a Lech Poznan ellen, míg a másik még szeptemberben. A 2019-es évet vereséggel indítottáka 14. Gornik otthonában, ahol viszonylag gyorsan két gólos hátrányba kerültek, ami után hiába játszottak meddő mezőnyfölényben, a támadásaikban nem volt elég potenciál. A mai ellenfelük ellen az utolsó három találkozójukat megnyerték  viszont a Slask a télen kinevezett új edzővel jól kezdte a szezont, nyerni tudtak hazai környezetben. Vitezslav Lavicka feladata egyértelműen az, hogy a csapatát valahogyan feltornázza az alapszakasz végén a felső házba, halkan megjegyezve nem lesz könnyű dolguk. Gyakorlatilag a rutinos szerb védőn Cortrán kívül szinte mindenki bevethető, aki egyébként az eltiltását tölti majd. A másik oldalon a Blaszczykowski érkezéséhez fűznek nagy reményeket, aki már csak a tapasztalataival is sokat lendíthet a csapaton. A gyengébb tavaszi kezdet miatt a vendéglátóktól lehetne egy offenzívabb játékra számítani, és ez meghatározója lehet a meccs képének, amiben így benne lehet az over egy szépséges 1,80-as oddsért cserébe.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bedo23 2019-02-19 09:20:53
Így van kontár tipp adó én h ba tettem de nem ez a lényeg most hanem hogy grandas egy pocsék tipp adó
Bianconeri 2019-02-18 12:28:38
Sziasztok! Milyen over lehet benne?

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!