2018.08. 15.

Egy nyerő négyes!

Egy nyerő négyes!

Négy meccset találtunk, amelyre érdemes fogadni! Lássuk, miben gondolkodunk!

Toronto-Vancouver

Toronto FC (1X2)

Odds: 1,42

  • Két olyan csapatról van szó, akik az MLS-ben is szerepelnek, most azonban a kanadai "pontvadászatban" feszülnek egymásnak, ott is a Championship döntőjében. Az oda-visszavágós finálé első meccsén 2-2 lett a végeredmény augusztus kilencedikén, a Whitecaps a 96. percben tudott csak egyenlíteni. Arra lehet számítani, hogy a szakvezetők majd megpróbálnak rotálni egy kicsit, már csak azért is mert vasárnap mindkét félre fontos bajnoki vár. Valamivel jobb erőkből áll a Toronto, noha a bajnokságban rém gyengén kapták el a rajtot, viszont az utóbbi időben egyre összeszedetettebbek a hétvégi vereségük ellenére, amit a meccs nagy részében 10 emberrel játszottak le.

 

D.C. United - Portland

Igen (Mindkét csapat szerez gólt)

Odds: 1,45

  • A vendégek a harmadik pozícióban állnak nyugaton, míg a hazaiak keleten csak az utolsó helyen tanyáznak, bár az elmúlt három fordulóban 7 pontot szereztek. Ráadásul a washingtoniak hazai pályán rendkívül veszélyesek, az MLS-ben lejátszott utolsó 5 meccsükből  otthon megnyertek négyet, többek között a Colombust is két vállra tudták fektetni. Tavaly októberben találkoztak egymással, s akkor a Portland meglehetősen simán tudott nyerni többek között annak a Blanconak a két találatával, aki már most is a szezonban 6 gólnál jár. A hírek szerint Stieber, és Rooney is a kezdőben kaphat szerepet a vendéglátóknál, miközben a másik oldalon is szinte mindenki bevethető. A D.C. a remek formáját meglovagolva bármire képes lehet ezekben a hetekben, míg a Portland öt meccse veretlen idegenben, ebben a találkozóban most nagyon adja magát a gólváltás.

 

 

 

 

Los Angeles FC - Salt Lake

Los Angeles FC (1X2)

Odds: 1,50

  • Sok hiányzóval számolnak a vendégek, viszont több rutonos meghatározó játékos ott lehet a kezdőben, mint pl. a 39 éves Rimando a kapuban, vagy a 32 esztendős Beckerman a középpályán. Annak ellenére, hogy az elmúlt négy fordulóban nem szenvedtek vereséget, esélyesebb valamivel a hazai gárda, s annak ellenére is hogy a Los Angeles az utolsó öt bajnokiját hozta le nyeretlenül. Bradley együttesének mindössze csak egyetlen veresége van hazai környezetben, a kezdőjükben olyan játékosok hemzsegnek, mint Carlos Vela, Diomande vagy a rendkívüli tehetségnek tartott támadó Diego Rossi. Ez a három játékos együtt már 24 gólnál jár, főként az ő lehengerlő formájuk is győzelemre vezetheti a Los Angelest. 

 

Greve - Roskilde

Roskilde (Hendikep 1:0)

Odds: 1,40

  • A negyedosztályú Greve fogadja a Rosklide együttesét a dán kupában. A vendégek igen rosszul kezdték a szezont, jelenleg csak az utolsó helyen szerénykednek, talán önbizalom-növelésre pont jókor érkezik számukra ez a mérkőzés, hogy tudják rendezni a sorokat. Két vesztes bajnoki után már sikerült a legutóbbi fordulóban összekapniuk magukat, s pontot raboltak a Nykobing otthonából, ami azt jelenti hogy elkezdték rendezni a sorokat. Elsősorban ilyenkor fejben kell rendet rakni, s ezen a mérkőzésen biztosan lehetőséget kap több olyan játékos is, aki eddig kevesebb percet kapott a bajnokikon, de égnek a vágytól hogy bizonyítsanak, s ez a motiváltság győzelemre vezetheti őket.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a házigazda a veszélyes zónában tanyázik. Ma Ronaldóék érkeznek látogatóba. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com