2019.05. 20.

Esélyesebb a Dundalk a "felsőházi" rangadón!

Esélyesebb a Dundalk a "felsőházi"  rangadón!

A listavezető Dundalk a harmadik Bohemians gárdáját fogadja az ír élvonal 18. fordulójában. Nézzük milyen ötletünk is támadt az ütközettel kapcsolatban.

Perth Winny együttese remekül elkapta a fonalat, az elmúlt 8 bajnokit hozták le veretlenül, sőt ebben a periódusban mindössze két pontot veszítettek csak. Jogosan gondolhatjuk, és gondolják a fogadóirodák is, hogy bőven esélyesebb a vendéglátó alakulat. A két csapat legutóbbi találkozója nem is oly rég volt, május 10.-én idegenben is diadalmaskodni tudott az uttóbbi évek legsikeresebb ír gárdája. A bajnoki címvédő egyik főszereplője azon a találkozón a 22 éves George Kelly volt, aki megszerezte az első gólt, és lecseréléséig is rendkívül veszélyesen játszott a leggólerősebb támadójuk hiánya árnyékában. Az akkor eltiltott Patrick Hoban eltiltása miatt nem léphetett pályára, viszont ma már a szakvezetés rendelkezésére áll, nem úgy mint a csapat egyik oszlopa Moutney, aki a legutóbbi fordulóban összekapart piros lapja miatt marad a lelátón. Rajta kívül Benson játéka sérülés miatt vált erősen kérdésessé, ám a keret van annyira hosszú és mély, hogy nem okoz számukra problémát ezen helyzetek kezelése. Szerintem a vendégek jelenlegi harmadik helye kicsit erőn felüli, a jobb erőkből álló Dundalk nekiugrik ellenfelének, és már a félidőben erlőnyre tehet szert. 

Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 2.05
Pinnacle  
Unibet 2.00
tipp
Dundalk - Bohemians
1. félidő - 1X2 | Dundalk | 1.95 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Dundalk - Bohemians

2019. 05. 20. 20:45 | Ír bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.