2021.08. 05.

Európa Konferencia Liga-szelvény csütörtökre 1,83-ért

Európa Konferencia Liga-szelvény csütörtökre 1,83-ért

Az EKL-ben is játéknap van csütörtökön, ahol magyar fellépő is van, de erről külön szelvényben értekezünk. De játszanak olyan meccseket is ma, ahol masszív papírformák valósulhatnak meg. Ezekből kettőt bátran összerakhatunk egy szelvényt létrehozva.

  • Az Elfsborg a moldovai Milsami ellen kettős győzelemmel, 9 lőtt és 0 kapott góllal jutottak tovább az első selejtezőkörből. Ez amolyan ujjgyakorlat volt a svédek számára. A két meccsen Frick és Nidone volt csúcsformában. Az Elfsborg 15 milliós keretének kötelező feladat minimum a playoff meccsig eljutni, ehhez pedig még két lépést kell tenni. Ma a Velez Mostar lesz az ellenfél, amely az AEK Athént ütötte ki az első körben, ami akkor sem kis teljesítmény, ha a görög csapat amúgy anyagi problémákkal küzd. A csapat csatára az a Dejan Georgijevic, aki játszott a Partizan Belgrádban és a Ferencvárosban is, igaz sok sót nem evett meg, valamint ki kell emelni Prsest, Hasanovicot is. A svédek kerete igényesebb és mélyebb, hiába próbál majd megtenni mindent a Mostar, felkészültek belőlük. Hazai sikert várok.
  • A Rosenborg hasonló szint, mint az Elfsborg, az ellenfele, a Domzale pedig talán csak kicsit erősebb, mint a Velez Mostar. A norvégok az izlandi FH Hafnarfjordur ellen jutott tovább, Emil Konradsen Ceide kiemelkedően jól futballozott ezen a mérkőzésen. A Domzale pedig nincs jó formában. A bajnokságot nagyon rosszul kezdte, azt gondolom, a Rosenborg ma sok lesz a szlovén alakulatnak.
tipp
Rosenborg - Domzale 1X2 Rosenborg 1.35
Elfsborg - Velez Mostar 1X2 Elfsborg 1.36

1.84 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Rosenborg - Domzale

2021. 08. 05. 19:00 | KL-selejtező Tovább a meccshez

Elfsborg - Velez Mostar

2021. 08. 05. 18:45 | KL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.