2018.10. 31.

Hacken - Sirius: Csúnyán egymásnak ronthatnak!

Hacken - Sirius: Csúnyán egymásnak ronthatnak!

Két, pazar formában lévő együttes csap ma össze. A találatokban látznk értéket, arra együnk rá ezúttal...

Hacken - Sirius
Tipp: +2-5! (1-45 - tippmixpro)

  • Már csak három forduló van hátra a svéd első osztály küzdelemsorozatából, és a mai mérkőzés inkább a hazaiaknak bír jelentőséggel. A társaság ugyanis 50 pontjával a 4. helyen állomásozik, ma megnyomja a hajrát, simán összejöhet a dobogó. Otthon igazi mészárszák a Bravida Arena, a sárgák mérlege 9-4-0, gólkülönbsége pedig 36-7! A formája nagyon rendben van a brigádnak, július vége óta csak egyszer kapott ki, akkor is a listavezető AIK-nál. Ma egy kapus és egy csatár sérülés miatt nem lehet otta keretben.
  • A Sirius a középmezőnyben fogal helyet, 29 pontja kellő biztonságot jelent - jövőre is az élvnalban szerepelhet majd az alakulat. A kényelmi zónába jutásért a közelmúltban megdolgoztak a kék-feketék: öt meccse veretlenek, az utolsó hármat pedig behúzták sorozatban. Érdekesség, hogy vendégésgben eredményesebb a gárda (5-1-7, 13-25). Lesznek fontos hiányzók a látogatóknál: egy kapus eltiltott, rajta kívül több középpályás is edzéseket hagyott ki. 
  • Az az érzésünk, hogy a Hacken és a Sirius nem kíméli majd egymást, látványos, gólgazdag meccset vívnak majd egymással. A találatokra megyünk rá, ebben van az érték!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!