2019.04. 18.

Hétközi rangadó Dániából!

Hétközi rangadó Dániából!

A nagy európai kupapárharcok árnyékában akadnak azért pontvadászatok, ahol hétközi forduló keretein belül mérkőznek, mint ahogyan azt teszik Dániában is. Az alapszakasz első két helyezettjének a rangadója következik.

  • FC Köbenhavn. Megnyerte az alapszakaszt a hazai gárda, egy ponttal gyűjtöttek többet, mint a mai vendégük, 26 forduló alatt 19-4-3-as mérleggel zártak. Solbakken csapata ezekben a napokban a rangadógat éli, hisz áprilisban már megmérkőztek az Odensével, illetve a Bröndbyvel is. Mindkettőt megnyerték, ráadásul idegenben, ami azt jelzi hogy a formájuk nagyon rendben van. Mindenki játékra kész, a cseh védő Lüftner szerepel a sérültek listáján, de ő már szeptember óta. Sokat elárul a tartásukról a Bröndby elleni meccs, ahol hátrányból fordítottak, és ahol a csapat házigólgirálya Robert Skov is betalált, ami már a 24-ik volt a szezonban. Ő akár ismét főszerepet játszhat ma, mint a két csapat őszi meccsén, ahol hosszú évek után tudott ismét tétmeccset nyerni i a köbenhavn a Midtjylland ellen. 
  • Midtjylland. Korcsmárék is remek formában vannak, utolsó vesztes bajnokijuk a már korábban említett novemberi kirándulásuk során jött össze ugyanitt a Telia parkban. A legutóbbi fordulóban az OB ellen arattak hazai környezetben meglehetősen sima győzelmet, ezzel tovább őrzik hazai veretlenségüket, ami napra pontosan ma egy éves. Vendégként a szezonban két bukta is összejött, azonban egy találkozó kivételvél minden összecsapáson szereztek gólt.
  • A ligának ebben a szezonban 52%-os az over mutatója, ami nem túl magas, de ezt a számot is e két csapat teljesítménye tornázta fel, hisz a vendéglátóké 66, a vendégeké 79% jelenleg. 
tipp
FC Köbenhavn - Midtjylland
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) | 1.65 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Guszti1974 2019-04-18 22:50:56
Gratulálok!!

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.