2019.05. 16.

Juplier League: Bajnoki címre hajt a Genk!

Juplier League: Bajnoki címre hajt a Genk!

A belga élvonal Play-Offjában már csak két meccs van hátra. Az Anderlecht számára már csak matematikai esély van arra, hogy eléri a 4. helyet, a mi EL-selejtezőt jelentene, a mai ellenfél pedig a Genk, amely a bajnoki címért csatázik. Egy duplázóval érkeztem!

LABDARÚGÁS, BELGA BAJNOKSÁG, BAJNOKI CÍMÉRT
 2019.05.16. 20:30
ANDERLECHT - GENK

  • Az Anderlech leszerepelt az idei bajnokságban, nincs mit ezen szépíteni, pedig a szakvezetés által kialakított keret többre lett volna hivatott. Az utolsó két meccsen négy pontot értek el, kicsit talán magukhoz térni látszanak. A gólszerzéssel is gondok vannak, de a védelemmel is. 6 lőtt és 16 kapott találat magáért beszél. A lilák számára már csak egy hajtóerő van, a hazai pályától búcsúznak, illene kiszolgálni a szép számú közönséget és legalább kicsit kozmetikázni az idei szezon keserűségén. Azt gondolom, hogy ez motiválja a csapatot és mindent meg fognak tenni a győzelemért.
  • A vendégek remek szezont tudnak maguk mögött, amiből két meccs van hátra és –remélhetőleg- bajnoki címmel koronát tesznek az évükre. Ha legutóbb megverték volna a második helyen, a nyakukban liheg Club Brugge-t, akkor már nem lenne miről beszélni, így viszont van, sőt, a bruges-iek három pontra behozták őket. Az esély csak matematikai, arra viszont pont jó, hogy kicsit ösztönözze a vendégeket és ne hagyják az utolsó fordulóra a döntést. A Samata Mbwana – Trossard Leandro csatárpáros 37 gólt szerzett a bajnokságban, a középpályán pedig az ukrán Ruslan Malinovskiy játszott meggyőzően, 13 találattal és számos kiváló passzal segítve csapatát.

Nagyon motivált és elszánt Genket várok, valamint szintén a győzelemre hajtó-, ezzel hazai közönségétől szép búcsúban reménykedő Anderlechtet. A tippemet a kimenetel és a gólok együtt adják, amit a B265 fogadáskészítőjével alkottam meg.

Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 2.00
Pinnacle  
Unibet 1.33 (X2)
tipp
Anderlecht – Genk
X2 és mindkét csapat szerez gólt | 2.00 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!