2019.04. 27.

Kiesési rangadó Bolognából.

Kiesési rangadó Bolognából.

5 pont különbség van a két együttes között a hazaiak javára, és mivel az Empoli jelenleg a kieső zóna tagja, ha Nagy Ádiéknak sikerülne otthon tartani mindhárom pontot, akkor hatalmasat lépnének a bennmaradás irányába.

Sajnos a magyar középpályás mint ahogyan azt megszokhattuk Mihajlovic irányítása alatt, ma sem fog kezdőként pályára lépni, legalábbis a reggeli olasz lapok előrejelzései alapján. Hazai környezetben szépen összekapták magukat, az elmúlt négy otthoni találkozójukat megnyerték 10 szerzett és 1 kapott góllal. A toszkán együttes nem éppen egy udvariatlan vendég, a 2019-es évben mindössze 2 pontot gyűjtöttek idegenben, illetve az egész szezont figyelembe véve még nem tudtak győzelmet elérni mikor kimozdultak otthonról. A vendéglátóknál Mattiellon kívül mindenki jétékra kész, kérdés lesz hogy Dzemaili vagy Poli fog kezdeni a középpályán, míg elől Palacio lehet a befutó mögötte az Orsolini-Soriano-Sansone hármassal. A másik oldal több hiányzóval számol, La Gumina, Antonelli, Maietta mellé most Diego Farias is felíratkozott a sérültek listájára, bár utóbbi játékára állítólag van némi esély. Noha mindkét gárda rendkívül rendkívül motivált, a Bologna elmúlt hetekben mutatott hazai formája sokra hivatott, ami szerintem ma is kitarthat. 

tipp
Bologna - Empoli
Bologna | 1.80 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!