2018.11. 26.

Kiszakad a gólzsák a holland II-ben?

Kiszakad a gólzsák a holland II-ben?

Az alkmaai tartalékok vendége ma a Twente lesz. Egyik gárda sem a védekezéséről híres. Egy merészebb, jól fizető tippel rukkolunk elő.

Jong AZ - Twente
Tipp: +3.5! (2.00 - tippmixpro)

  • 14 fellépése mindössze 9 pontig jutott a házigazda, amely eddig csak egy sikert könyvelhetett el, de azt is szeptemner közepén. Azóta futott egy ikszes sorozatot, de az utolsó három bajnokiját egyaránt elbukta. A védelme gyenge, már 29 gólt kapott, igaz, 19-szer eredményes volt a társulat. Otthonában 1-3-3 a statisztikája. Ma a hátsó alakzatban lesznek hiányzók.
  • A Twente feljutási szándékkal futott neki a szezonnak, de egyelőre csak a 6. pozíciót foglalják el a piros-fehérek. 26 egységet zsebeltek be ezidáig, vendégként viszont csak egyszer kaptak ki (3-2-1). A támadósora nem lehet panasz, a túrákon 15-7-es gólkölönbséget produkáltak. Az utóbbi két mérkzése nem sikerült az enschedei alakulatnak, két rangadót is elbuktak egymés után. Ma egy középpályás és egy szélső sérülés miatt nem lesz bevethető.
  • A Jong AZ eddig már 9 alkalommal vívott olyan meccset, emelyen esett legalább 4 találat - a nyílt futballra vevő lesz a motivált Twente is. Rámegyünk a gólokra, a +3.5-ben dupla szorzóért kellő értéket látunk... 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!