2018.08. 08.

Klasszikus kiesési rangadó

Klasszikus kiesési rangadó

Igazi kiesési rangadót rendeznek ma este az izlandi élvonalban. A hazaiak még reményledhetnek - erre alapozzuk tippünket!

Fjölnir - Keflavik
Tipp: 1-es! (1.50 - tippmixpro)

  • Nem áll jól a szénája egyik főszereplőnek sem, és akkor még visszafogottan fogalmaztunk. A Fjölnir viszont még reménykedhet, mivel nem szakadt le a mezőnytől, 13 egységnél jár, egy győzelemel előzhet is, és elkerülhet a kieső helyről. Ehhez viszont javítania kellene formáján, az utolsó négy fellépésébúl hármat bebukott, csak egy ikszet tudott összehozni. Legutóbb a HF-nél kapitulált, már az első percben hátrányba került, a végeredmény pedig nem változott. Kiállították egy bekkjüket, ő ma eltiltását tölti. 
  • A Keflavik 3 pontos, készülhet a második ligára. Otthon minden meccsét elveszítette, vendégként négy vereség melett háromszor remizett. A társulat pocsék passzban van, hét zakót szedett össze zsinórban. A támadósor szörnyen gyenge, távol otthonától legutóbb június elején volt eredményes a brigád.
  • Május közepén, fordított felálásban a Fjölnir nyerni tudott (1-2). Ma is a hazaiaknak szavazunk bizalmat, a pontok otthon maradnak.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!