2019.09. 04.

Labdarúgás: harmadosztályú párharc a Dán Kupában!

Labdarúgás: harmadosztályú párharc a Dán Kupában!

A Dán Labdarúgó Szövetsgég által megrendezésre kerülő Dán Kupát 1955 óta rendezik meg. Egyik legfontosabb alapismérve pedig az, hogy kieséses rendszerben zajlik. A mai mérkőzések közül egy olyan meccset választottam, ahol a harmadik vonal két csapata ütközik majd. A bukik a szorzókat elég magasra tették, lássuk, mire érdemes fogadni!

LABDARÚGÁS, DÁN KUPA 
2019.09.04. 17:15
AVARTA - FREM

A hazai alakulat a Boldklubben Avarta, amely a harmadik vonal egyik masszívabb alakulata. Idén már hét meccset játszottak hazai pályán és még nem kaptak ki! Hat győzelem mellett, mindössze egy döntetlent tudnak felmutatni. A kupa előző fordulójában a Skovshoved csapatát verték, akik szintén a harmadik vonalban vannak és alapból jobb erőkből állnak, mint a mai Frem. Az Avarta rendelkezik a legkeményebb védelemmel, mindössze négy találatot kaptak öt meccsen, igaz ugyanennyit is lőttek, ami viszont nem jó statisztika. A klub taktikája mindig a masszív és biztos védelemre épül, de hazai pályán sokszor beszorítják az ellenfeleket. Egy meccsel kevesebbet játszva is a 7. helyen állnak, az idény végére mindenképpen esélyesek a rájátszást jelentő 1.-6. helyek valamelyikére. 
A Frem viszont még nem nyert idén. Az utolsó helyen állnak 2 döntetlennel és 3 vereséggel. A keretük értéke mintegy 100.000 euróval kevesebb. Érdekes, hogy a Frem dicsőbb múlttal büszkélkedhet, ám ennek most a mai meccsen vajmi kevés jelentősége lesz. A mérkőzés esélyeit latolgatva megállapíthatjuk, hogy minden az Avarta mellett szól: Statisztika és keret értéke, forma és a hazai pálya előnye. A hazaiak védelme nagyon masszív, a csapat komolyan veszi a kupát is, erről az első forduló 4-2-es hazai győzelem is tanúskodik. Mindezeket figyelembe véve, a mai meccsre pedig Bet365 fogadáskészítőjével hoztam létre egy remek szorzót!

tipp
AVARTA - FREM
1X & kevesebb mint 5 gól a meccsen | 1.53 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com