2019.06. 25.

Lendületben a Dalkurd!

Lendületben a Dalkurd!

Az elmúlt hetekben szépen kerestünk a Dalkurd együttesével. Ma otthon egyik kedvenc ellenfelével találkozik. Mutatjuk a részleteket!

Labdarúgás, Svéd 2., 2019.06.25. 19:00, Dalkurd - Västeras SK

  • A gyenge szezonkezdet után lendületbe jött a házigazda, veretlenségi sorozata immáron öt meccse tart, és ebben a pariódusban négy sikert is aratott. Most 20 egységgel a 7. helyen állomásozik, hazai pályán pedig 4-0-2-es mérleget hozott össze. A kurd kisebbség csapata elméletileg a visszajutást célozta meg a rajt előtt, és ha kitart a forma, akár még a dobogóra is oda érhetnek a zöld-sárga-pirosak. Fontos hiányzója nem lesz az együttesnek.
  • A Vasteras a harmadosztályból érkezett, célja a bennmaradás kivívása, és eddig ennek megfelelően is teljesítenek a zöldek. A 10. helyen állnak 15 ponttal, és érdekes, hogy a túrákon jobban megy a társulatnak, statisztikája 2-3-2. Ami a formáját illeti, nos, az nem az igazi: május eleje óta mindössze egyszer ünnepelhetett sikert. Ma egy balbekk sérülés miatt kimarad az utazókeretből.
  • A két gárda közös múltját vizsgálva szembetűnő adatra bukkantunk: 8-2-1 az összesített mérleg a Dalkurd javára, legutóbb 2012-ben szerzett pontot a Vasteras ebben a párosításban. Ma is bizaémat szavazunk a házigazdának, az 1.8 körüli H-ben igencsak van érték...
Fogadóiroda ODDS
22bet.com ›››  
bet365.com ›››  
Pinnacle ›››  
Unibet ›››  
tipp
Dalkurd - Västeras SK
1X2 | Dalkurd | 1.82 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Dalkurd - Västeras SK

2019. 06. 25. 19:00 | Svéd 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2019-06-25 22:39:58
Urak, ezt csúnyán elkúrtam...
itamasi 2019-06-25 22:39:42
ebbe csúnyán belefutottunk

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.