2021.02. 06.

Lengyel 1: Legia Varsó - Rakow Czestochowa (3,65-ös szorzó)

Lengyel 1: Legia Varsó - Rakow Czestochowa (3,65-ös szorzó)

A lengyel bajnokságból is érkeztem egy mérkőzéssel, aholis a bajnoki tabellán második helyezett Legia Varsó a harmadik pozíciót birtokló Rakow alakulatát látja vendégül.

LEGIA VARSÓ - RAKOW CZESTOCHOWA
2021.02.06. 20:00

ERŐVISZONYOK: 

  • A Legia Varsó a tavalyi év bajnoka, a Lech Poznan mellett magasan kiemelkedik a bajnokságból, már ami a pénzbeli játékosállomány értéket illeti. 23millió eurós kerete messze meghaladja a Rakow 13,7 milliós játékosállományát. Ebben a viszonylatban a Legia az esélyesebb.

PILLANATNYI FORMA:

  • A Rakow igazán remek szezont fut! Harmadik helye erőn felüli teljesítményt feltételez, ami így is van, hiszen négy döntetlen mellett csak három vereség csúszott be. Az idény eleji kiugróan jó forma viszont az utóbbi hetekben alaposan visszaesett, hiszen az elmúlt öt bajnokin két vereség mellett egy döntetlen is becsúszott és az utolsó két mérkőzésen nyeretlenek maradtak! A Legia is kisebb gödörben van, hiszen két vereség után van, de a két utolsó helyen álló kiesőjelölt (Stal Mielec és Podbeskidzie) ellen beszedett veresége minimum kérdőjeles, de legalábbis szemöldökfelhúzós. Ebben a viszonylatban egyenlő esélyeket lehet mondani a mai meccs előtt. 

SÉRÜLTEK:

  • A Legiánál hárman hiányoznak, mindhárman kiegészítő emberek, az összes kulcsjátékos harcra kész. A Rakownál Tomas Petrasek fontos védő, de már egy ideje sérült.

ESÉLYEK:

  • Nem vagyok hajlandó a két kiesőjelölt elleni vereségből kiindulni. A Legia kerete sokkal jobb, a csapat abszolút a bajnoki cím egyik várományosa. A Rakow erőn felül teljesesített sokáig, de a bajnokság őszi szakaszának befejező etapjában, valamint az újrakezdés első meccsén is már gyengébb teljesítményt nyújtott. 

TIPP:

  • A két csúnya vereség után ma a Legia győzelmét várom, de szoros lesz a meccs, csak egy góllal nyer a Legia.
tipp
Legia Varsó - Rakow Czestochowa
Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3.65 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Legia Varsó - Rakow Czestochowa

2021. 02. 06. 20:00 | Lengyel bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.