2019.04. 21.

Lépéskényszerben a Dortmund!

Lépéskényszerben a Dortmund!

A Bayern tegnapi sikere után a BVB vállán ott van a győzelmi kényszer által kialakított teher. Papíron bőven esélyesebbek, viszont volt már példa rá, hogy a Fekete erdőben eltévedt egy-egy nevesebb klub.

  • Freiburg. Megfelelő távolságra állnak jelenleg a hazaiak a kieső zónától, még úgy is hogy az elmúlt két bajnokijukat elveszítették. Jelelnleg 32 pontjuk van, az osztályozós Stuttgartnak pedig 21, és a svábok ha mindent hoznak a hátralévő időszakban, akkor is csak 33.-nál maximalizálnak. Tehát gyakorlatilag Christian Streich csapata kiharcolta az élvonalbeli hosszabbítást, ami azért különösen lényeges, mert tavasszal rengeteg sérülttel számoltak, és alaposan megnehezíttte a dolgukat. Ma sincs ez másképpen, többek között Sallai mellett Petersen is a gyengélkedőn van, így olyan játékosokra hárulhat a főszerep, mint Grifo, vagy Haberer.
  • Dortmund. Az egy pontos különbség megtartásáért lép pályára ma Favre csapata, szokták mondani hogy ezek a legnehezebb győzelmek, a legnehezebb feladatok, akiket elméletileg kötelezőnek neveznek. A hiányzók tekintetében sokkal jobb helyzetben vannak, hisz  Piszczek, és Zagadoun kívül csak Hakimi játéka még a kérdéses. A 2019-es naptári évben hat idegenbeli bajnokit vívtak Reusék, de ezekből csak kettőt sikerült megnyerniük, ami azért elgondolkodtató adat. Tud variálni a szakvezetés a támadó-vonal kialakításában, hisz Götze is, és Paco Alcacer is játékra kész, egyes előrejelzések alapján az előbbi fog kezdeni,míg mögötte Reus valamint Sancho helye is biztos.
  • Nem könnyű ütközet előtt állnak a bajnoki címről még álmodozó sárga-feketék, viszont korábban a Freiburg nem sok problémát okozott nekik, utoljára 9 éve szenvedtek eltőlük vereséget. Úgy gondolom, hogy egy óvatosabb kezdés után a második játékrész már magasabb  fordulatszámon működhet.
tipp
Freiburg - Dortmund
Több, mint 1,5 (2. félidő - Gólszám 1,5) | 1.70 | (4/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Üzbegisztán történelmi pillanathoz érkezik, hiszen a 2026-os világbajnokságon először szerepelnek a torna mezőnyében, a K-jelű csoportban Kolumbia ellen kezdik meg a szereplésüket. Rajtuk kívül még Portugália és a Kongói Demokratikus Köztársaság is szerepel a kvartettben, nem könnyű csoport.

Éppen egy héttel a 2026-os világbajnoki debütálás előtt, Portugália az utolsó hazai felkészülési mérkőzésén teszteli a formáját. Cristiano Ronaldóék a favoritok a találkozón, amely szerdán, 21.45 órakor kezdődik Leiriában, az Estadio Dr. Magalhaes Pessoában. Ellenfelük, Nigéria Afrika egyik legjobb csapata, mégis lemaradt az idei seregszemléről.

A Háromoroszlánosok szerda este Orlandóban lépnek pályára Costa Rica ellen, ez az utolsó mérkőzés a világbajnokság előtt.
A Háromoroszlánosok szerda este Orlandóban lépnek pályára Costa Rica ellen, ez az utolsó mérkőzés a világbajnokság előtt.