Mindkét gárda megnyerte az első mérkőzést, Merinóékra ma talán a legnehezebb túra vár a csoportban. Van egy megérzésünk a meccsel kapcsolatban.
- Az E-csoportban hőseink mellett Grúzia és Bulgária küzd a vébére való kijutásért.
- Vincenzo Montella kapitány együttese Tbiliszibe utazott a héten: a grúzok ellen ideálisan indult a találkozó, ugyani már a 3. percben megszerezték a vezetést. Az első félidőben végig a félholdasok domináltak, növelték is előnyüket, a fordulás után bevitték a harmadik találatot is, ám azt követően éledezni kezdtek a hazaiak. Szépítettek, majd Ylmaz kiállítását követően a hajrában 2-3-ra alakították az állást. A végén a pirosak ünnepelhettek, de az olykor durva meccsen azért megmutatkozott, hogy bár támadásban erősek Arturkogluék, azért a védelem képes a hibára.
- A spanyolok Bulgáriába látogatott csütörtökön, és tulajdonképpen az első félidőben eldöntötte a legfontosabb kérdést: gurított egy hármast, a második játékrészben pedig megtartotta az eredményt. Dani Olmóék sima sikere várható volt, ma viszont tán a legrázósabb kirándulás vár az együttesre. A Nemzetek Ligája ezüstérmese elképesztően erős kerettel rendelkezik, Yamalék így idegenben is esélyesebbek.
- Nem a kimenetelre fogadunk, mert érzésünk szerint kőkempny csata várható. A találatokban látunk értéket, így az overt húzzuk!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Törökország - Spanyolország
Igen
tippszelvény
Törökország - Spanyolország
Vendég és igen
tippszelvény
Törökország - Spanyolország
Igen és több, mint 2,5