2021.07. 24.

Napi szelvényajánló 2021-07-24, ma 2,23-ért!

Napi szelvényajánló 2021-07-24, ma 2,23-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában közel szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A szorzó 2,0-hoz közelít, egy kicsit eltérhet fel-, illetve lefelé is. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fotó: Pixabay.com

Mára is két bajnoki mérkőzés következik a szelvényre:

  • A ma kezdődő szlovák bajnoki nyitófordulóban a tavaly az osztályozó playoffja után 8. helyen végzett Rózsahegy fogadja azt a Senicát, amely osztályozón őrizte meg élvonalbeli tagságát. Idén nagyjából ugyanezeket lehet várni, egy erős középcsapat, illetve egy kiesőjelölt. Az idény első meccse különösen fontos, egy jó rajt után mentálisan jobb állapotban, önbizalommal telve várják a játékosok a következő fordulókat, mintha vereséggel kezdenének. 
  • Az orosz bajnokság is most kezdett. A bajnok Zenit a 8. Khimki otthonába látogat. A két csapat között komoly különbség van, a Zenit kiemelkedik a ligából, általában 8-10 ponttal nyeri a bajnokságokat immáron három éve zsinórban. Ezen a meccsen a Moszkva-Szentpétervár városi rivalizálás is jelen van, plusz a már imént emltett idényrajt-motiváció. vendégsikerre lehet számtani. 
tipp
Himki - Zenit Szentpétervár 1X2 Zenit Szentpétervár 1.36
Ruzomberok - Senica 1X2 Ruzomberok 1.64

2.23 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Himki - Zenit Szentpétervár

2021. 07. 24. 16:30 | Orosz bajnokság Tovább a meccshez

Ruzomberok - Senica

2021. 07. 24. 18:00 | Szlovák bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!