2021.06. 30.

Napi szelvényajánló 2021.06.30 ma 1,69-ért

Napi szelvényajánló 2021.06.30 ma 1,69-ért

Az olvasók kedvenc rovatában közel szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A szorzó 2,0-hoz közelít, egy kicsit eltérhet fel-, illetve lefelé is. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fotó: Pixabay.com

Ma is a késön fekvőknek szeretnénk kedvezni ezzel az írással. A mérkőzéseket 30-án kora hajnalban rendezik, a helyszín Brazília és a másodosztályú bajnokság. 

  • Ebben a pontvadászatban már fontos különbségek vannak. Éppen ezért a tabella első harmadában szereplő csapatok mindenképpen erőteljesebb hatékonysággal, nagyobb magabiztossággal lépnek fel a mérkőzéseken, esetekben még idegenben is. Még csak hét mérkőzést játszott a Nautico, de már látszik, hogy ütőképesek lesznek. Még nem kaptak ki, 11 lőtt gól ellenében csupán hármat kaptak. Ma a 8. CRB-vel játszanak idegenben. Azt gondolom, ezen a meccsen a vendégesély mellett a döntetlennek van nagy sansza. 
  • A másik mérkőzés a második helyezett Coritiba, amely sokkal inkább a biztonságra helyezi hangsúlyt, nem rohan fejjel a falnak, hármas győzelmi szériában van, ma pedig a 13. pozícióban üldögélő Cofianzához utaznak. Itt is az X2-re érdemes bazírozni. 
tipp
Confianca - Coritiba Kétesély Döntetlen vagy Coritiba 1.31
CRB - Nautico PE Kétesély Döntetlen vagy Nautico PE 1.29

1.69 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

Confianca - Coritiba

2021. 06. 30. 00:00 | Brazil 2. Tovább a meccshez

CRB - Nautico PE

2021. 06. 30. 02:30 | Brazil 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!