2018.11. 17.

Nemzetek Ligája: A gólokban bízunk a török-svéd összecsapáson!

Nemzetek Ligája: A gólokban bízunk a török-svéd összecsapáson!

A törökök három, a svédek mindössze csak egy pontot gyűjtöttek eddig a Nemzetek Ligájában, igaz a skandinávok egy meccsel kevesebbet játszottak. Ma pedig egymás ellen kell bizonyítaniuk.

LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA, B DIV, 2.CSOP
2018.11.17. 18:00
TÖRÖKORSZÁG - SVÉDORSZÁG

  • Ebben a csoportban még Oroszország szerepel, s vezeti is ezt a triót. Három ütközetükből már hét pontot kapartak össze. Ez azt jelenti Bergéknek, hogy a mai fellépés sorsdöntő, hisz ha ma vereséget szenvednek, akkor biztos utolsók, döntetlen esetén még a matematikai sanszuk megmarad az elmozdulásra, ami az oroszok elleni fellépésen dőlhet el. Tehát nagy téttel bír a találkozó mindkét gárda számára, s akár ez rá is nyomhatja a bélyegét a meccs  képére, de a hazai szurkolók lelkesedése, s az általuk generált hangulat is befolyásoló tényező lehet Konyában. Az oroszok elleni vesztes találkozóhoz képest a török szövetségi kapitány Lucescu  nem sok változást kezdeményez, talán annyi lehetséges, hogy a Fener középpályása Mehmet Töpal játékra kész a védelem előtt, akivel talán stabilabbá válhat a szerkezetük.
  • A másik oldalon Forsberg hiánya okozhat problémát, így a baloldalról Claesson  rohamozhat, míg a védelem közepén a Granquvist-Lindelöf kettős állhatja a sarat. A svédországi találkozójukon meglepetésre török siker született, tehát van miért visszavágni, a korábban említett motiváción kívül is. Egy óvatos kezdés a második játékrészben gyorsulhatnak fel az események, így a magasabb gólszámú második játékrészt durván kettes oddsért tehetjük meg. Ezen kívül a gólváltásban /1,80/ is lehet potenciál, azonban a kimenetel az erősen képlékeny, noha a hazai pálya előnye a törökök mellett szól. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!