2018.11. 15.

Nemzetek Ligája: Erős csapattal a belgák!

Nemzetek Ligája: Erős csapattal a belgák!

Az izlandi összecsapáson a belgák egy nagyon meggyőző teljesítményt nyújtottak, gyakorlatilag a VB- n látottak folytatódnak tovább a Nemzetek Ligájában is. Ezúttal De Bruyne nélkül, s lehet egy picit felforgatott kezdővel, de így is egy borzalmasan erős kezdővel fogadják a szigetlakókat.

LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA, A DIV, 2.CSOP
2018.11.15. 20:45
BELGIUM - IZLAND

  • Állítólag Roberto Martinez az egyik sajtótájékoztatón ki is jelentette, hogy az elkövetkezendő két összecsapáson két különböző társulat fut ki a gyepre, persze nem 100%-san különböző, ne úgy képzeljük el. Izland ellen pl. nem Lukaku lesz a center, hanem Batshuayi, de Chadli sem biztos, hogy ott lesz a kezdősípszónál a pályán. Egyértelmű esélyesei a találkozónak a vörös ördögök, még akkor is, ha nagyon jól tudjuk az izlandiakról, hogy mennyire stabilak, mennyire masszívak tudnak lenni, ugyanakkor egy ideje elmaradtak a pozitív eredmények, 2018-ban mindössze két felkészülési meccset nyertek meg Indonézia ellen, még valamikor az év elején.
  • Jó hír a vendégek irányából, hogy Finnbogason kezdőként léphet pályára, azonban Ragnar Sigurdsson eltiltás, Gyilfi Sigurdsson pedig sérülés miatt hagyja ki a belga kirándulást. Roberto Martinez a hazaiak szövetségi kapitánya külön kiemelte a 100. fellépésére készülő Alex Witselt, aki szerinte az idei dortmundi teljesítményét, ha átmenti, akkor kulcsfontosságú szerepet is betölthet, Hazardról, vagy a talán kezdőként szerepet kapó Mertensről nem is beszélve. A hazai győzelmet nagyon alacsony szorzón mérik a bukik /1,20/, mint ahogyan az overt is /1,50/, viszont egy zsírosabb oddsra is szert tehetünk, igaz kockázatos a tipp, ám a gg+h már triplázót érhet, bízva az izlandiak pontrúgásaiban. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!